A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

MIKSZÁTH KALMAN A halottégetők (Polémia kiadóval)

A halottégefők (Polémia a kiadóval) MIKSZÁTH KÁLMÁN H

ogy mi lesz velünk, amíg élünk, arról fölösleges már gondolkozni és cikkezni, az úgyis a Tisza Kálmán kezében van; hanem hogy mi lesz velünk a halálunk után, arról még lehet beszélni. Az még parlagon heverő téma. A halál utánra még a legnagyobb mameluk is rendelkezhetik magával. Itt még lehet szavazni. S ezért volt időszerű a Légrády Károly felhívása a halottégetés tárgyában a Pesti Hírlap vasárnapi számában. Énrám, megvallom, nem tett a cikk borzalmas hatást. Csak az döbbentett meg, hogy Légrády Károly mint lapkiadó legelőbb is egy csomó írót fogott meg elégettetés céljából, ezek közt nemcsak Törs Kálmánt, Borostyánk, de még Csernátony Lajost is. Ez mindenesetre gyanús jelenség. A cikk nagy feltűnést keltett, s mindenki a halál utánra kezdett gondolni. A temetőőrök sápadtan jártak-keltek a trafikokban, hogy összevásárolják a készletben levő példányokat, nehogy még jobban elterjedjen a világba dobott eszme. Az orvosok közömbösen vontak vállat: — Nekünk mindegy, akár a földnek dolgozunk, akár a tűznek. A bírák mérgesen csapták el a lapot: — Hát hogy rendelünk mi el ezentúl exhumációt, ha valami gyanú utólagosan fölmerül? A poéták összemosolyogtak: — A világ minden temetői poézisét ki fogjuk hajigálni, mint avultat, a könyvtárakból, s csak a mi köteteink maradnak, amiket ezentúl fogunk írni ilyen formán: Iszonyú fájdalom repeszté szivemet, Mikor kemencébe tették kedvesemet.