Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

Regény novellákban — részletek — Fegyver és ékszer (Harmadik novella) 1919. március huszonkettedike. A titkos fiókról jut eszembe. A százfiókos szekrénynek két titkos fiókja van. Nem rugóra járó, hanem az ember kihúz jobb- és balfelől egy-egy rendes fiókot, aztán az üregbe oldalt nyúl, és onnan kis pántlikát halászva kaparássza elő a titkosat. 1919. március huszonkettedikén körülbelül este nyolckor a kerti kapu felől valami pisszegést hallok. Minden nesznek nagy jelentősége volt. Lámpát gyújtani nem volt szabad. De azért égett a lámpa, szivarskatulyával elsáncolva, hogy fénye az útra ne lássék. Kiosonok a kertbe — a pisszegés ismétlődik. A kert rácsához megyek. — Van itt valaki? — Csitt. A szomszédasszony vagyok. Figyelmeztetni akartam, hogy a harmadik háznál vannak, és mindenütt házkutatást tartanak, fegyvert és ékszert keresnek. Jó éjszakát! Már el is tűnt. A szomszédasszonyokat sohasem láttam, nyilván ők sem bennünket. Öreg házaspár, aki otthon várja be a világ végét, mely mintha már elérkezett volna. A vörös vihar kikésztettc otthonából, hogy engem figyelmeztessen. A harmadik ház előtt ócska lámpafény pislog az úton. Konflis áll ott. Ide is fog érni fél órán belül. Revolveremet már előbb elástam a kertben, puskámat a polgárőrségnél hagytam. A bosnyák késem? Az papírvágónak készült — magamhoz veszem. Ékszerek. Abból van valami. Értékes holmi is, drága holmi is. Például az édesanyám fülönfüggője, melyet már nagyanyám viselt. Van mit rejtegetni. Hová? A titkos fiókok. Ezekre bizony nem akadnak rá. Éppencsak, hogy beleférnek. Éppencsak, hogy elkészülök, már erőteljesen csengetnek. Magam nyitok kaput. — Mit kívánnak?