Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

VÁROS

amerikai utazási iroda ma már úgy hirdeti meg az útjai hogy Budapest és Bécs egyaránt benne van. Tehát összevethetővé válik a két város. Ez egyben teljesen más típusú konkurenciát indít meg köztük. Ehhez még valamit hozzáfűznék, arról, amire Hanák Péter utalt, hogy mi volt a viszony az első és második társadalom között. A századforduló világában volt egy lényeges elem, amely elképesztő vitalitást adott az akkori Közép-Európának, benne Budapestnek és Bécsnek: a konszolidált rothadás. Ezen azt értem, hogy miközben minden a helyén volt, a pénz stabil volt, a boltok akkor nyitottak ki, amikor kellett, akkor zártak, amikor kellett, és a kávéházak is tele voltak, mindenki érezte — ennek legmarkánsabban Kari Kraus adott hangot —, hogy valami nagyon nem stimmel. Ezt hívom én konszolidált rothadásnak. Ennek eredményeként aztán hatalmas, a szó legjobb értelmében vett megtermékenyítő bomlás következett be, ami elképesztően innovatív volt, új gondolatokat, új megközelítéseket eredményezett mind Bécsben, mind Budapesten. A térség nagy tragédiája az lett, hogy miután szétesett a Monarchia, amelyből egyébként ez a rothadás táplálkozott, provincializálódottmind Bécs, mind Budapest. Budapest provinciális város lett a két háború között, nem beszélve az ötvenes évekről, és más okokból ugyan, de Bécs is provincializálódott. Most az a nagy kérdés, hogy ha újból összenyílik a két város, megindul egyfajta vérkeringés köztük — és tudom, hogy ez nagyon cinikusan fog hangzani —, vajon a jövőben melyik tud termékenyebben rothadni? Melyik tud innovatívabb, vitálisabb kultúrát létrehozni? Tudniillik Bécs provincializmusa megítélésem szerint lassan a jólétbe, a semmibe fullad bele. Egy semleges állam, egy stabil helyzet. Tulajdonképpen semmifajta kihívás nem éri, nem érheti Ausztriát. Ezzel szemben itt van Magyarország, amely a nyolcvanas évektől az egyik zaklatottságból a másikba zuhan. Kérdés, hogy ez kulturális-innovatív szinten mit jelent egy Béccsel való versenyfutásban. Farkas: A történelmi felidézésnek van értelme, mert rettenetes a tudatlanság értelmes és érdeklődő emberek körében is. Azt hiszem, Magyarországon se igen tudna egy átlagos vagy akár átlagon felüli egyetemista, közgazdász egy osztrák költőt megnevezni. Ki ismeri például nálunk Grillparzert? Nem a műveit, csak a nevét? Hanák: Én elfogadom ezt. Érdemes foglalkozni azzal is, hogy a két szomszéd város — két szomszédvár — együttműködő, családias vetélkedésében ki milyen előnyökhöz tud jutni, ki mit tud felhasználni, milyen társadalmi háttérrel. És milyen kulturális alkotókészség, kreativitás lelhető fel ma, erről is érdekes beszélni. Én mégis makacsul visszatérek ahhoz, hogy a két ország nem sokat tud egymásról. Amit tud, az is gyakran sztereotípiákból és olyan kulináris közhelyekből tevődik össze, mint a