Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)
KULTÚRA
ban feltárhat: a társadalmi kötődés és orientáció különbségét. A kulturális újítást Budapesten A Hét fiatal gárdája indította el, valamennyien huszonévesek, az egy szerkesztő, az ötven52 hez közeledő Kiss József kivételével. A Hét-ben aligha találjuk nyomát a fin de siècle megfáradásnak, mélabúnak, a lap friss volt, ötletes és mindenfelé nyitott. Fő feladatának a polgári ízlés és szabadság nevelését, fő témájának a szociális bajok és egyenlőtlenségek ábrázolását tartotta. Szenvedélyesen érdeklődött minden iránt, ami a hazai és a nagyvilági közéletben mozgott. Ez nem is lehetett másként. „Nekünk az irodalom — írta a filozófus Alexander Bernát — évtizedeken át sokkal nagyobb dolog volt, mint aesthetikai élvezetek forrása... A mi íróink csak félkézzel szolgálták az aesthetikát, a másikkal a nemzeti szellem... védelmére keltek. Irodalmunk nekünk nem szórakozásul volt, hanem templomul szolgált." 53 Ez a kötődés kétségtelenül ártott az esztétikai értékalkotásnak. De azért biztató jel, hogy^l Hét a szépirodalmi érték alapján, s ugyanakkor a valóság talaján is áll. Irodalmunknak úgy kell művészinek lennie, hogy megőrizze érzékét az élet valósága, a köz ügyei iránt. Ebben a művészi világlátásban az élet és a közélet összefonódik egymással: az életnek csak akkor van a művész számára is érvényes relevanciája, ha a közélet szerves része. Az új magyar kultúra központi témája az ország — talán a valóságosnál súlyosabbnak érzett — elmaradottsága, középkorisá52. Mér. 5-6. old. 53. Alexander Bernát: Irodalmi bajok. Uo., 22. old. 54. Justh Zsigmond: Báró Mednyánszky Lászlóról. Uo., 56. old. ga, társadalmának kirívó szociális igazságtalansága. Ez az érzékenység nem csupán a publicisztikát jellemzi, hanem a szépirodalmat és a művészetelméleti írásokat is. A magányos, különálló, misztikumra hajlamos festőben, Mednyánszkyban azt emelik ki, hogy „feltárta előttünk a szenvedés világát, odamutatott az élet sebeire, az enyhítés tanát hirdetve nekünk" 54 . Hogy egy fiatal író érzékenységét ingerli a nyomor, az akárhol, akár Bécsben is előfordulhatott. „És a boldog város szinte elerjesztő jólétében minduntalan a nagyváros szegénysége járt az eszembe" — írta a fiatal Bródy Sándor. Az is meglehetősen általános, hogy az ifjú író szerelmes, és hölgye kedvéért a halállal is szembenéz vagy éppen esztétizált thanatológiát ír. De hogy a múzsa csókja a nyomorról szóló kötetnek a megírására ihlesse, az már pesti sajátosságnak tekinthető. „De vajon lehetett-e meg nem írnom, amikor ő is akarta?" — védekezik később Bródy. 55 A pesti fiatalok különösen lelkesedtek a szecesszióért, de talán elsősorban nem a formanyelvéért, hanem a belőle áradó lázító szellemért. „Az én secessióm a haladás harca a vaskalap ellen" — írja Ady , s ő a divatos életfilozófiában sem az irracionális elan vitalt fogadja el, hanem az életszeretetet és az emberiség haladásának a hitét. „A secesszió nem stylus, hanem szabadság, a művész lázadása az ellen a művészet ellen, amelyet nem ő teremt, hanem amely őt dirigálja" — írja Lechner Ödönről, a magyar szecesszió úttörőjéről méltatója. 55. Bródy Sándor. Uo., 61-62. old. 56. Ady Endre összes prózai művei (továbbiakban: AEÖPM). I. Bp., 1955J/iéfroll25.old.
