Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Lechner nagyságát abban látja, hogy igazi „szabadsághős, aki segít korlátokat lerombolni és zsarnokokat detronizálni"

57

. Ilyen értelemben szabadságharcosok voltak azok a fiatal festők, akik mesterüket, Hollósy Simont követve Nagybányára vonultak. Ott, ugyan távol a főváros és a közélet zajától, egy polgárosult festészeti kultúrát terjesztettek a hagyományos nemesi-nemzeti történelmi festészettel és a megkövült akadémizmussal szemben.

8 Ilyen értelemben újító a századvégen induló Vígszínház is, amely az ugyancsak megporosodott Nemzeti Színházzal szemben friss szemmel tekintett ki Európára, Ibsent, Csehovot, a német társadalmi és a francia társasági drámát tette közkedveltté, s ugyanakkor a korszerű színjátszás va59 lóságos műhelyét teremtette meg. Egy évtizeddel később a Thália társulat avantgárd gerillacsapata kifejezetten haladó eszmék propagálására alakult: működése a radikális értelmiség és a szocialista munkásság összetalálkozását jelképezte.

60 A magyar irodalomból és a színpadról nem hiányzott a magányos hős, az életből kihulló, felesleges ember, már amennyiben valós történelmi és társadalmi drámát hordozott. Ilyen elmagányosult íróról, Arany Lászlóról és dezilluzionált hőséről írta Kóbor Tamás, hogy a „mi újabb históriánkban az igazi jeleseknek szinte szokott tragikuma ez", fölébe emelkedve a tömegnek, egész lelkükkel naggyá akarják tenni 57. Lechner Ödön .A Hét. I. 498-499. old. 58. Magyar Művészet 1890-1919. Szerk.: Németh Lajos. Bp., 1981.262-266. old. 59. Magyar Bálint: A Vígszínház története. Alapításától az államosításig 1896—1949. Bp., 1979. az országot, de bele kell pusztulniuk az értetlenségbe, a közönybe. „Végzetünk a szárazra vetett albatroszé, mely tehetetlenül bukdácsol a homokban, nagy mulatságára a partlakóknak."

41 A magyar színpadról azonban jószerint hiányzott a misztikum, a misztériumdráma, és ugyancsak hiányoztak a magánepizódok és agóniák is. A „nagyszerű halál" csak a nemzetnek dukált, egyszerű magánembernek nem lehetett rá jussa, hogy köznapi halálát a közönség elé, vagyis az ország színe elé vigyék. „A halál ordenáré, büdös, minden költészet nélkül való dolog" — írta a fiatal nemzedék kiválósága, Ignotus.

62 A magyar kultúra új elitje nem az életét, hanem az eszményeit vitte színre, és a látható valóságot könnyen érthető naturalizmusában mutatta be. Szerelmi halál persze gyakran feltűnt az újságok hírrovatában, a tárcákban, olykor a szépirodalomban is — csakhogy ez esetben sem a szecessziós halál jelent meg, hanem a szokványos romantikus vagy olykor csak egy biedermeier olajnyomata. A Hét egyik fiatal írója, Szomory Dezső, pedig ő nem tartozott a romantikus patrióták közé és a biedermeier sem volt az életeleme, megható szerelmi haláldrámát mutat be. A beteg férj a házassági évfordulón felkel, hogy az imádott hitvesnek ajándékot vegyen, ami a vesztét okozza, amibe viszont a viszontimádó szerelmes hitves beleőrül. A sokat ígérő című „Halálos szerelem" feuilleton még na60. Katona Ferenc—Dénes Tibor: A Thália története. Bp., 1954. 175. old. 6i Kóbor Tamás: A délibábok hőse. A Hét. I. 391. old. 62. Ignotus: Bródy Sándor. Lásd: Ignotus válogatott írásai. Szerk.: Komlós Aladár. Bp., 1969.348. old. 63. Szomory Dezső: Séta a temetőben. A Hét. 1.110-113. old.