Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

ízlésmércéjével mérni. Az ellentmondás mélyebb ennél. Világidegenségükből fakadt rossz közérzetüket, egzisztenciális szorongásaikat éppúgy nem lehetett a szépség dekoratív stilizálásával kifejezni, ahogyan a megnyomorított embert sem lehetett művészettel, széppel megváltani. És ez érvényes a közember napi használatára szánt tárgyakra, a lakáskultúrára is. A Wiener Werkstätte egész gyakorlata, a szó szoros értelmében vett kézművesség hihetetlenül megdrágította alkotásaikat. Hiába akarták a szecessziósok a szépség kultuszával megváltani az embert, ha a modern térképzésű, tiszta, higiénikus villákba, a kézműves tapétával, bútorral, kilinccsel, edénnyel — iparművészettel — berendezett lakásokba csak gazdag polgárok, közülük is csak a kifinomult ízlésű művészetkedvelők költözhettek, ha képeiket, ékszereiket, selymeiket és szöveteiket csak egy kiválasztott — vagy kivált — szűk felső réteg műértői vásárolhatták meg. A bécsi szecesszió nem szüntette meg a magaskultúrát a tömegestől elválasztó határt, nem tette közkinccsé a művészetet, és legsajátabb műhelye, a Wiener Werkstätte nem tudott kitörni a kertből, hanem a kertkultúra sajátos válfaja: műhelyszerűen működő üvegházi kuitúra maradt. Ebbe is bukott bele. • Minden tipizálás azzal a veszéllyel jár, hogy a jelenségek zavarba ejtő tömkelegéből a szellemi diszpozíciónknak és előfel44. Harry Zohn: Karl Kraus. New York, 1971.125. old. 45. Uo,ftdfl/,N.194.11.old. tételezéseinknek megfelelő vonásokat szűrjük ki. A típusalkotásban nehezen kerülhető el az önkényesség vagy legalábbis az egyszerűsítés és elnagyolás mozzanata. A századvégi Bécs szellemi arculatán az esztétizáló kultúrát tartottuk tipikusnak, pedig tudjuk, hogy — eltekintve az opérettes könnyű műfajoktól — volt még hatása a német földön népszerű szociális kötődésű drámának vagy az osztrák identitászavarokat feltáró publicisztikának és szépirodalomnak is. Nem soroltuk a tipikus jelenségek közé a Monarchia államrendszerének, társadalmának és kora irodalmának kérlelhetetlen és rombolóan gunyoros kritikusát, Kari Kraust sem. Nemcsak azért, mert tudatos kívülálló volt, mert maga mondta, hogy Bécs 2 030 834 lakosa 2 030 833 főből és Kari Krausból áll;

44 s nemcsak azért, mert minden rokonszenve ellenére sem csatlakozott a szociáldemokratákhoz, akik ezért támadták, s az elefántcsonttoronyba elvonuló esztétának nevezték, hanem különállásának indokolása miatt. „Ha két rossz közül csak a kisebbiket van módomban választani — felelte kritikusának —, akkor inkább egyiket sem választom."

45 Kraus keményen bírálta a szecessziós fiatalokat is, akik a Kert illúzióvilágába menekülnek, és előre jelezte a Monarchia, majd az emberiség elkerülhetetlen katasztrófáját. Ez a „terapikus nihilizmusa" már a következő időszak avantgárd irányzatával rokonítja,

46 még ha Hofmannsthallal egy évben (1874) született is. 46. William M. Johnston: The Austrian Mind. An Intellectual and Social History. 1848-1938. Berkeley-Los Angeles-London, 1972.202-206., 212., 216., 223., 316., 402. old.