Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)
KULTÚRA
védet a műszaki értelmiség, illetve az igazgatási apparátus hivatalnoka szorította ki. Az osztrák polgárság legsajátosabban bécsi alkotó értelmiségi elemei most már semmivel sem tudtak azonosulni: sem a vérmes nacionalista és a demagóg keresztényszociális agitációval, sem a szocialista mozgalommal, de a félelmetes technikai civilizációval és az etatista bürokrácia uralmával sem. Minthogy liberális hitvallásuk szubsztanciája az autonóm egyén szabadsága és biztonsága volt, amikor minden oldalról hatalmas, kiismerhetetlen és irányíthatatlan erők fenyegették, valóban nem maradt más kiút számukra, mint a kivonulás — a tág értelemben vett „szecesszió" — a villájuk valóságos vagy a lelkük virtuális kertjébe, ahol a klasszikus hortusconclusus biztonságának aurája, kultúrflórája, a külvilági káosztól megőrizhető szépség harmóniája, s a megmentett autonómia illúziója vette őket körül. A századvég általános politikai és kulturális áramlatai nem hagyták érintetlenül Budapestet sem. Magyarországon is halmozódtak a baljós jelek, a szociális és nemzetiségi konfliktusok, talán még erősebben is, mint Cisleithániában. A burzsoázia és a polgári értelmiség itt is jórészt asszimiláns németekből, zsidókból és más nem magyar népekből került ki. Elvadult nacionalizmus és antiszemitizmus itt is burjánzott, a liberalizmus gyengült, rendszerőrző eszmévé merevedett. A nacionalista és a szocialista tömegmozgalmak kirobbanásai bőséges indítékot adtak rá, hogy az érzékeny idegzetű intelligencia megrémüljön, s az ősöktől örökölt vagy az apák pénzén vett, vagy akár egy álombeli kertbe meneküljön. Ilyen vágyak az érzékeny lelkekben tényleg felsejlettek, ilyen jelenségek művészi formát is öltöttek, de nem váltak a korszak szellemi arculatát meghatározó tényezővé. Ausztria és Magyarország társadalmi struktúrája és szellemi alkata között ugyanis legalább három releváns különbség volt. Először, amíg ott a nacionalizmus fénykorában s a német birodalom árnyékában az osztrák identitás teljesen elbizonytalanodott, patrióta kötőerejét és ezzel hajdani értelmét elvesztette, addig a magyar identitás létevidenciává, a „nemzetvallás" hittételévé s egyúttal a társadalmi integráció alapfeltételévé vált. Másodszor, a magyar társadalomban még nagyon erősek, láthatók és megfoghatók voltak a feudális múlt megkövesedett maradványai. A magyar kastély nem olyan mitikus-szimbolikus, olyan személytelenül elidegenedett volt, mint a kafkai Kastély. Ott állt a falvak határában, mindenütt az országban, ha el12. Friedrich Heer: Der Kampf um die österreichische Identität. Bécs-Köln-Graz, 1981.262-280. old. — A jelenséget megvilágítja Hermann Bahr jellemzése. „Előfordul, hogy a középosztálynak nem sikerül integrálnia saját értelmiségét a polgári rendbe, és nő annak körében a kiábrándultak száma. A középosztály eme kiábrándult és álomittas elemei közül néhányan a proletariátushoz csatlakoznak, amely a polgári világrend lerombolására törekszik, hogy egy humánusát állítson a helyére. Mások a kiábrándultak és álomittasak közül... a művészetben találják meg a teljes emberi életet, amelyet a polgári világrend redukciói megtagadtak tőlük." Idézi: J. William McGrath: Oyonision Art and Populist Politics in Austrio. New Haven-London, 1974. 85. old. — Heinrich Friedjung, a történész véleményét ugyanő idézi a 206-207. oldalon. — Schorske, i. m, XXV—XXVIII., 8-10. old. — Carl E. Schorske, Generational Tension and Cultural Change: Reflections on the Case of Vienna. Daedalus, 1978. őszi szám. 114-115. old.