Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Válaszra vár még az a kérdés, hogy miként befolyásolja az értékrend — vagy egyes értékeszmények — életmódunkat a mindennapokban és ünnepi alkalmakkor. Válaszunkat megkönnyíti, ha az elemzés módszere kedvéért kettéválasztjuk az élettevékenységek e két nagy szféráját. Az életmód egyik szférája a mindennapi létfenntartás szférája: a munka, a lakás, az öltözködés, a táplálkozás, a művelődés, a pihenés stb. A köznapi szféra rendező elve a funkcionalitás, a köznapi szükségletek célracionális eszközökkel és módon való kielégítése. Nyilvánvaló, hogy ide tartozik a szerszám, a gép és használata; ide tartoznak a lakás, a lakberendezés fő tárgyai, az öltözködés célszerű darabjai. Természetes, hogy a funkcionalitás racionálisan rendezett szféráját is sokoldalúan, erősebben vagy gyengébben befolyásolják a hagyományok, a szokások és megszokások, az ízlés, a divat változásai. Tehát már itt is jelentkezik a másik nagy szféra: a reprezentáció szférája. Ember voltunkhoz ugyanis szorosan hozzátartozik az, hogy nemcsak munkálkodunk, fenntartjuk és újratermeljük életünket és fajunkat, hanem hogy élettevékenységeinket értelmezzük, formáljuk és stilizáljuk is, vagyis valamilyennek látjuk és láttatjuk azokat. Funkció és értékeszmény egymást áthatásának jellemző példája a hálószoba, a pihenés, az alvás és a házastársi élet intim színtere. Ennek megfelelően a hálószoba berendezése nagymértékben funkcionális, minden bútordarabnak az alapvető élettevékenységet kiszolgáló, célszerű szerepe és helye van. Ugyanakkor az egyes korokra, rétegekre, sőt nemzetekre nagyon is jellemző, hogy a házastársaknak közös hálószobájuk van-e vagy külön szobában hálnak, hogy közös (ún. francia!) ágyban alszanak-e vagy szorosan egymás mellett elhelyezett páros ágyban, vagy esetleg a szoba egymással nem érintkező rekamiéin. Éppilyen jellemző, hogy a hálószobában találnak helyet a szentképek és kegytárgyak, a családi fényképek, és a legfőbb érték: a pénz és az ékszer akár kis kazettában, akár vasszekrényben, akár csak a fehérnemű közé elrejtve, a sifonérban. Ily módon a hálószoba egyszerre funkcionális és szakrális, olyan helyiség, amelybe idegeneknek nem illik, sőt nem szabad belépniük. A funkció és a reprezentáció egyesítésének színtere az ún. „úriszoba", a szalon, és már az elnevezés is jelzi, hogy ilyesmi az „úri középosztálynak" dukált. Ide viszont a kisebb és oldalági családtagoknak nem nagyon lehetett köznapokon belépniök. Ez a szoba el volt zárva a közhasználat elől, a bútorokat többnyire huzat védte, és csak ünnepélyesebb alkalmakkor, vendégjáráskor, fogadások estéjén nyitották meg. Ez volt az a helyiség, ahol a család magát, értékeit, státuszát, szimbólumait — amilyennek magát láttatni kívánta — a külvilágnak megmutatta. A reprezentációs szféra rendező elve a szimbolizáció, a hovatartozás és azonosulás (az identitás) jelképi kifejezése, s ez áthatja az ünnepi életmódelemeket, az ünneplés szokásait, szabályait, a díszítés tárgyait, a művelődést, a szórakozást, a hitek és a hiedelmek kultuszát. A reprezentációs szférát általában hagyományos szabályok, kialakult, örökölt értékeszmények irányítják, bár ebben mutatkoznak racionális elemek is. (Hogy csak egy példát említsek, a