Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

példának a kialakuló magyarországi polgárság két fő típusát. A 19. század elején a városi módos polgárság üzletvicelén a szolidság, az óvatosság, a hagyományos foglalkozási ághoz, áruhoz, vevőkörhöz való ragaszkodás és a kockázat kerülése jellemezte. Értékrendje, amelynek csúcsán a nemesi rang és a földbirtok fénylett, közel állt a nemességéhez. Ezért vagyona tekintélyes részét a biztonságot adó és rangot biztosító ház-, szőlő-, földtulajdonba fektette. Értékválasztása és mentalitása tehát nyilvánvalóan presztízsorientált volt. Az ellentétes típus a falusi felvásárló kereskedőből, regálé-bérlőből, árendásból, uzsorásból kiemelkedett vállalkozó tőkés, aki mindennel foglalkozik — gyapjúval, bőrrel, borral, fával, terménnyel, állattal, telekspekulációval, építkezéssel, vasúttal, tervekkel, légvárakkal, részvényekkel, árfolyamrések kihasználásával, mindennel, amiből hasznot lehet húzni: tehát profitorientált. A két életmódtípus eltérését magyarázhatjuk az értékrenddel, egyfelől a patrícius konzervatív, másfelől —

Max Weberkifejezésével — Nyugaton a protestáns, nálunk, Európa keleti régióin, a zsidó etikával és értékrenddel. Csakhogy ezek mögött a látszólag autonóm — és az utódnemzedékbe alkalmasint valóban szokáskultúraként beépült — értékrendek mögött eredetileg, genetikusan nagyon is valóságos, objektív létfeltételek állanak. A patrícius polgáré mögött a feudális renden belül elfoglalt felfelé tendáló helyzet, a városi és királyi privilégiumokkal védett vagyongyűjtés biztonsága. A vállalkozó tőkés értékrendje mögött pedig többnyire a legitim és biztonságos emelkedés elzártsága, az eleve adott létbizonytalanság, a felhalmozás kockázatos útjaira való rákényszerülés, a kényszerű mobilitáskészség, amely értékké avatta — az eszköztől függetlenül — a profitot, a gyors vagyongyűjtést, ami egyszer majd meghozza társadalmi gyümölcsét is: a presztízst. Hasonlóképpen, az objektív létfeltételek különbözőségére bukkanhatunk a hazai parasztság eltérő életmódtípusai mögött is, amelyeket szokásos — és részben lehetséges is — vallási-gondolkodásbeli vagy táji-folklorisztikus tényezőkkel magyarázni, hiszen ezek az objektív feltételek tartós fennállás során szokáskultúrává és hagyománnyá alakulva épültek be a parasztság életmódjába. A társadalmi rétegződés és az életmód eléggé szoros korrelációjának hangsúlyozása mellett ugyanilyen hangsúlyosan rá kell mutatnunk arra is, hogy nagyfokú egyszerűsítés lenne a teljes megfelelés feltételezése is. Tudjuk, fentebb már utaltam rá, hogy az életmód sok esetben, és nem ritka kivételképpen, eltér az objektív réteghelyzet által „megszabott" vagy elvárt modelltől. Még azt az állítást is megkockáztatnám, hogy ugyanazok a tényezők, amelyek egyes rétegek életmódmintáit és szimbólumait az utódokra örökítik, egyúttal más rétegeket és csoportokat is követésre, tehát valóságos státuszuktól eltérő magatartásra és gondolkodásra ösztönöznek. A társadalmi mobilitásban, a puszta megélhetési lehetőségeken túlmenően, mindig is nagy szerepet játszott a látott, a hallott, a felülről sugallt vagy a saját kisközösségtől ajánlott életmódminták utánzása. (Jól ismert az úrhatnám polgár, a parvenü újgazdag, a grandszenyőr értelmiségi