Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

A klasszikusok történetiségéről 1965,

8.SZ. 39-40. Z

avarban van manapság az ember, ha az olvasásról olvas. Egyrészt igen tekintélyes, hivatalos áttekintéssel rendelkező fórumok a könyvkiadás és terjesztés impozáns eredményeiről, az olvasáskultúra — olykor valóságos kultusz — terjedéséről tájékoztatják. Maga is tapasztalhatja ezt, nemcsak egy-egy sikeres új regényre, de a kedvelt verseskötetre való sikertelen vadászás során is. Illés Endre a tervezet nagyvonalúságához illő szép cikkében egyenesen „olvasói oxigénhiányt" konstatál. Másfelől ugyancsak szavahihető, s habár részlegesebb felvételezésre, de életközelibb információkra támaszkodó cikkek éppen arra döbbentik rá, milyen széles és fontos rétegek nem olvasnak, milyen divatosan terjed napjainkban a kulturálatlanság kultusza is. És emellett is tanúskodhatnak a személyes tapasztalatok: beszélgetések — nem bölcsész — egyetemistákkal, műszakiakkal, fiatal munkásokkal. Az „olvasói oxigénhiány" mellett, úgy látszik, az oxigén nélküli lét is elevenen tenyészik. Elgondolkoztató ez az ellentmondás. És mindenképpen sematikusnak tartanám a magyarázatot, akár a hivatalos tájékoztatás és a valóságos helyzet közötti diszkrepanciában keresné a megoldást, akár abban a formulában, hogy az olvasáskultúra ugyan rohamosan terjed, de még nem ért el minden réteghez. Érzésem szerint többről van szó. A korábbi évek külterjes hódításával szemben a műveltség mintha belterjesebb irányba fordult volna. Egyeseknél, és ez a jobbik eset, a szakma, a szakirodalom tölti ki az irodalomra szánt időt, a szélesebb rétegeket a művelődés és szórakozás könynyedebb — és egyre könnyebben hozzáférhető — formái zárják, nem ritkán hódít-