Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

egész társadalommal kell foglalkozni. Ez azt jelenti, hogy például a 18. század művelődésében a magas szinten kívül figyelembe kell venni a paraszti szintet, a népművészetet, a népi kultúrát és gondolkodásmódot, a hagyományokat. De még ez sem elég önmagában, mert hiszen a nemesi mezőny széles rétege következtében a magas kultúra sem egyszintű, ott legalább két szintet kell megkülönböztetnünk. Hiszen az új, a magas szintű kultúra mellett mindenütt feltűnt a hagyományos, régi, köznemesi kultúra, amely a mezővárosok fejlődésére is messzemenően hatott. Hanák: Kosáry Domokos sikeresen alkalmazta ezt a koncepciót, ezt a modellt a 18. század művelődéstörténeti szintézisében. Áttekinthetőbb, kevés pólusú társadalmakra alkalmazható is. De vajon érvényes-e, használható-e bonyolult, összetett-összekeveredett kulturális jelenségek rendszerezésére? Mit csináljunk a 20. századdal, amikor a társadalom is bonyolódik, az ember is bonyolódik, a tömegkommunikáció, a szórakoztató ipar is közbelép. Hogyan oldjuk meg ugyanezt a problémát a 20. század eleji művelődéstörténetben? Németh G.: Tulajdonképpen már a 19. század végén összebonyolódik a kérdés. Ahogyan közeledünk a mához, annál bonyolultabb lesz, amennyiben az osztályokhoz való szoros és közvetlen kötés nem sikerülhet úgy, mint a 18. században, hiszen a műveltségi rétegek nem esnek egybe a társadalmi rétegekkel. Számtalan olyan ember kerül magas művelődési szintre, aki társadalmilag nem áll ezen a szinten. Ilyenfajta megfeleltetések mindig hibához vezetnek, itt tehát kétfajta rétegeléssel kell dolgoznunk, társadalmival és művelődésivel, és a kettő kapcsolatát folyton meg kell keresnünk, sokszoros áttételein keresztül. íme: a német irodalomban Brecht és Becher, mind a kettő nagyiparos gyerek és mind a kettő a proletárság képviselője lesz az irodalomban, ugyanakkor a szegény Odera menti papfi, Gottfried Benn, akitől, ha mechanikusan alkalmazhatnánk a társadalmi determináció elvét, elvárható lett volna, hogy az alsó rétegek költője legyen, a német gazdag polgárság költője lett. Hanák: Hozhatnánk erre magyar példát is. Dankó Pista, Fráter Loránd műdalai, cigányzenéje, mint közismert, Tisza István kedvence volt. Erre mulatott a magyar dzsentri, de az elmagyarosodott józsefvárosi kispolgár is. Szóval a társadalmi és a művelődési szintek nem adekvátak egymással. E téren inkább szemléleti és ízlésbeli szintekről beszélhetünk; van a konzervatív nemesi eredetű, van a polgári városi, amelyet Molnár Ferenccel, Heltaival, az operettel lehet jellemezni; és van a demokratikus forradalmi, az Ady és Bartók által fémjelzett kultúra is. Hadd tegyek fel egy talán