Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)
KULTÚRA
provokatívnak látszó kérdést: a művelődéstörténész szempontjából Bartók Csodálatos mandarin-ja vagy Kékszakállú-]^, és Kálmán Imre Csárdáskirá/ynő-je egyformán fontos lehet-e? Németh G.: Mind a kettő számba veendő, de nem egyenlőképpen fontos. Mert a művelődéstörténész számára -à Mandarin vagy a Kékszakállú sokkal inkább lényegi kérdéseket ragad meg, mint a Csárdáskirálynő. Ugyanakkor azonban egyoldalúságot, szimplifikálást jelentene, ha Kálmán Imrét vagy a hozzá hasonlókat elhanyagolnánk, mert bizonyos rétegek tudatáról, műveltségi állapotáról nem tudnánk tájékozódni. Hanák: Szóval, ha a kor műveltségi szintjéről, teljesítményéről írok, akkor nyilván össze sem mérhető dolgok ezek, hiszen Bartók a magyar művelődés csúcspontja. Ha azonban azt akarom megfogni, hogy mit hallgattak, mint zenéltek, mit fütyörésztek az emberek vagy mit olvastak a tömegek, mi formálta az ízlésüket, azt az ízlést, amely aztán az első világháborúban, a Horthy-korszakban és a második világháborúban tömegcselekvéssé fog sűrűsödni, akkor nagyon is fontos Herczeg Ferenc, nagyon is fontos az operett, és általában a triviális szórakoztató ipar működése, ízlés, és gondolkodásformáló hatása. Kosáry: Ez pedig azt jelenti, hogy ha változik is a 20. században a rétegek és szintek szerkezete, az az igény, hogy az egész társadalmat átfogjuk, változatlan. És nemcsak változatlan, de rendkívül élesen hangsúlyozandó. Mert az újnak, a felső magas műveltség kezdeményezőinek azt a közegét, amelyben a társadalomban mozogniok kell, lehetetlen megérteni, ha nem vesszük figyelembe ezeket a második és további szinteket, a népszerűbb, az alsóbb szinteknek azt a tömegnyomását, amelyben az újnak és a korszerűnek érvényesülnie kell. Németh G.: Sőt, tulajdonképpen a nagy művek keletkezését sem érthetjük meg, hiszen azok majdnem mindig valami ellenében jönnek létre, ami már korszerűtlen, ami már nem tudja az emberi lényeget igazán kifejezni. Ha tehát nem tudjuk, hogy mi vált korszerűtlenné, mi volt a korszerűtlen ízlésű rétegek műveltsége, akkor nem érthetjük meg a korszerű nagy művek keletkezését sem. Hanák: Tudom, ez már-már kanonizált álláspont a kultúrtörténetben: az ember igazán érvényeset csak a magas kultúrából tudhat meg, Thomas Manntól, Adytól tudhat meg. Kérdés azonban, hogy az emberiségről, a tömegek mozgásáról és ízléséről, a tömeglélektanról, csakugyan ezekből vagy alapjában véve ezekből a művekből értesülhetünk-e?
