Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

vészectel, építészettel, festészettel, színházzal, filmmel kell foglalkoznia. Még egyszer visszatérnék a bevezetőben használt képhez, konföderációt csinálunk-e ebből vagy szintézist? Hogyan alkossuk meg a szintézist, hogyan ragadjuk meg a „korszellemet" benne? Kosáry: Az egységet kell megragadnunk természetesen. A különböző résztudományok egyszerű egymás mellé helyezéséből nem jön ki egység. És azt hiszem, itt van a lényeg. Ezek különböző művelődési szektorok, a zenétől a képzőművészetekig vagy az irodalomig, ezek mind egy nagy művelődési mező egészében helyezkednek el. Ez a művelődési mező jelzi a társadalom művelődési funkciójának sokszínű működését. Minden egyes szektor az egész mezővel együtt a társadalom mozgásához kapcsolódik. Azt hiszem tehát, hogy a történész felhasználja a részdiszciplínák eredményeit, egy kicsit másként foglalja őket egységbe, úgy, hogy eredményeiben a társadalom funkciója jusson kifejezésre. Németh G.: Megfordítva is így van. A szaktudós — az irodalomtörténész vagy akár a művészettörténész, a zenetörténész — a történelem szintéziséből azokat a művelődéstörténeti elemeket emeli ki, amelyek az ő diszciplínájának a teljes megvilágításához szükségesek, és amelyek megadják ezt a szintézislehetőséget számára a társadalmi modellel való szembesítéshez. Automatikusan a különböző művészeti ágakat, a különböző szellemi szférákat nem lehet egymásnak megfeleltetni, mert gyakran ugyanaz a név, ugyanaz a stílusirány egyik művészeti ágban egészen mást jelent, mint a másikban. Például a romantika mást jelent a zenében és mást az irodalomban. Tehát egyszerre kell nagyon erősen arra törekedni, hogy a különböző művészeti ágakban lehetőleg azonos fogalomkinccsel és azonos rendszerezési eljárással dolgozzunk, ugyanakkor az egyes tudományágaknak vagy szellemi szféráknak a saját viszonylagos autonómiájukat meg kell tartaniuk, és ezen az autonómián keresztül kell visszacsatolniuk az össztársadalmi képlethez. Hanák: Ezzel elérkeztünk a második nagy problémához vagy vitakérdéshez, amely emlékezetem szerint végigkíséri a művelődéstörténet tárgyáról és módszereiről folytatott vitáinkat. Vajon a művelődéstörténetnek a nagy művekkel, a csűcsokkal kell-e foglalkoznia, a magas kultúra eredményeivel, vagy mélyebb rétegekkel, a spontán népi kultúra termékeivel is? Kosáry: Nézetem szerint a művelődéstörténetnek, ha a társadalom funkcióját veszi alapul, akkor az egész társadalomról kell beszélnie. Tehát nemcsak arról a legfelső, viszonylag vékony társadalmi szintről, amely jéghegyként kiáll a vízből, mialatt a jéghegy nagyobb része víz alatt marad. Az