Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

kispolgárok, a kerület külső részét inkább munkások, szegény kisemberek lakták. Itt a fővárosba ujabban betelepülő munkásság jóval nagyobb számban volt található, mint Angyalföldön vagy az ugyancsak jórészt szegény kispolgároknak és proletároknak otthont nyújtó Óbudán (III. kerület), illetve a pesti oldalon Kőbányán, e régi munkás- és kispolgári településen (az akkori X. kerület). A dél-budai területeken is sok volt az új telepes, akiknek kapcsolatai a vidékkel általában erősebbek maradtak, s ez nyomot hagyott a városrész képén, hangulatán és életritmusán is. Társadalmi szempontból a Nagy-Budapesthez sorolt peremövezet nagy települései is különböztek egymástól. Újpest önálló városként is megállta a helyét (zsidósága sem volt kisebb, mint a szűkebb Budapesté). Lakosságában minden társadalmi osztály és réteg képviselve volt, a proletariátus túlsúlyával. Az ellenkező véglet, pl. a város délkeleti külső területéhez kapcsolódó Pesterzsébet viszont tipikus új munkástelepülés, kicsiny önálló iparossággal és tisztviselőréteggel; a századforduló után megerősödött s a húszas években nagy áradattá nőtt vándormozgalom elsősorban itt, a főváros délkeleti határai mentén rekedt meg, hatalmas külvárost alakítva a nemrég még mezőgazdasági vidéken. Csepel (a mai XXI. kerület), mint nagy gyáripari és munkásközpont, település szempontjából is tovább terjeszkedett. Az északkelet pesti szegényesebb kül- és kertvárosok, Pestújhely, Rákosliget főleg a kisnyugdíjasokat, vasúti dolgozókat tömörítették. A társadalmi rétegződést több helyütt más, mintegy horizontális választóvonalak keresztezték. A város egykor vegyes nemzetiségi összetétele — főleg a német anyanyelvűek magas aránya — már a múlté volt, de azért Óbudán még sok helyütt lehetett német szót hallani az őslakosság leszármazottai tói. A Svábhegyen a gazdag polgárok és arisztokraták villái mellett vagy a villák alagsorában német anyanyelvűek laktak. Számottevő volt a németek aránya a Budát övező peremvidéken is. A zsidóságnak főleg a pesti nagy kerületekben való erős tömörüléséről már szóltunk. A munkásövezet szegénytelepein, Óbudán, a külső VIII. kerületben, a IX. kerület Dzsumbujnak elkeresztelt lakótelepén 21 szinte külön tömbben cigányok éltek. A társadalom szerkezetét jellemezve két rétegről egy kissé részletesebben is szólni kell. Az egyik a középrétegek igen heterogén tábora. A középrétegeknek az egész országban, de Budapesten is meghatározó tömegei (a fővárosi népesség mintegy egyharmada) a szegényebb kispolgári-értelmiségi csoportokhoz tartoztak, s viszonylag kicsiny volt a módosabb polgári rétege. A polgárosult középrétegek azonban nagyrészt mégis Budapesten összpontosultak: az ipari önállók viszonylag legstabilabb része, a kereskedelemben és hiteléletben dolgozók mintegy 35 százaléka, az állami tisztviselők jó 50 százaléka, az ügyvédek 48, az orvosok 46, a tanárok 40, a magánmérnökök 66 százaléka. Ezeket a középrétegeket érintette a legjobban az ún. zsidókérdés is. A középrétegek két szélső pó2i. Uo.. 437-451. od.