Budapest-történet - Budapesti Negyed 20-21. (1998. nyár-ősz)

LACKÓ MIKLÓS A két világháború között

lusát két társadalmi típussal jellemezhetjük: egyfelől a jómódú zsidó lipótvárosi kereskedő, másfelől az ún. úri középosztályhoz tartozó állami hivatalnok típusával. Voltak területek, ahol ezek az eltérő szociális típusok kevertebben éltek, de a zsidó származásúak súlya mindenütt jelentős volt: 1930-ban a fővárosban a kereskedők több mint 50, az iparosok 32, a magántisztviselők 45, az ügyvédek 51, az orvosok 42, a mérnökök 26 százaléka volt zsidó (illetve zsidó származású), a köztisztviselőknek viszont alig 5 százaléka (ez utóbbiak aránya a harmincas-negyvenes években, a zsidóellenes törvények hatására 1 százalék alá csökkent). A középrétegek e két része elkülönült egymástól a kulturális tradíciók, az életmód szempontjából is. Lakóhelyük sajátosságait már említettük. De tovább is mehetünk. Ha a társas érintkezés helyeit kellett megválasztani, a zsidó réteg a New York, az Abbázia kávéházat, a másik a Pannóniát, a Philadelphia kávéházat vagy inkább a budai vendéglőket látogatta. Alcgvoltak a két réteg módosabbjainak egymástól jól elkülönült nyaralóhelyei: aki Siófokra vagy Balatonboglárra, Balatonlcllére ment, az rosszul érezte magát a „keresztény" Balatonfüreden vagy Balatonföldváron. Az egyik ízlését nagyobb új iránti fogékonyság, de a divat és a sznobizmus is, a másikét viszont erősebb konzervativizmus vagy éppen kulturális érdektelenség jellemezte. A két réteg a gazdaságilag fontos érdekvédelmi szervezetekben, az inkább liberálisok vezette Országos Magyar Kereskedők Egyesületében és a konzervatívabb budapesti Iparegylctbcn egyként jelen volt, de gyakran elkülönült, ha kaszinót (klubot) választott. Az értelmiségi rétegszervezetek között volt olyan, amely jobban ellenállt a terjedő antiszemitizmusnak (Aíagyar Ügyvédek Szervezete), volt amely kevésbé, például az orvosok rétegszervezete. A zsidótörvények nyomán a harmincas évek végétől kötelezően meg-, illetve átszervezett értelmiségi kamarák hivatalosan is meghatározott célja azután már egyértelműen a zsidó tagok kiszorítására irányult. A másik, egy kissé részletesebben bemutatandó réteg, pontosabban osztály, a 22 munkásság volt. Alint a korszakban minden milliós világváros, Budapest is elsősorban munkásváros volt, a harmincas években már Nagy-Budapestnek nevezett város kereső népességének 1930-ban 63 százaléka, 1941-ben jó kétharmada tartozott a széles értelemben vett munkássághoz. A főváros a korábbiakhoz képest még nagyobb arányban tömörítette az ország egész munkásságát: az első világháború előtt az ország ipari munkásságának egynegyede élt a széles értelemben vett Budapesten, az új korszakban az ipari proletariátus 40, a gyári munkásság 55 százaléka. A vidék javára némi eltolódás csak a harmincas évek második felétől következett be. 1941-ben Nagy-Budapesten a széles munkásosztály a következőképpen oszlott meg: ipari munkás volt kereken a felük, a szolgáltatásban (kereskedelem, közleke22. Ld. részletesen ugyanott, 451-464. old. valamint Lackó Miklós: A magyar munkásosztály fejlődésének fő vonásai a tőkés korszakban. Bp., 1967.