A meg nem épült Budapest - Budapesti Negyed 18-19. (1997. tél – 1998. tavasz)

INTERJÚ - VADAS FERENC „Újjáépíteni vagy újat építeni?"

ból. Elakadt a Grassalkovich-féle adománylevélnek azon a kikötésén, hogy a telket csak Nemzeti Színház céljára lehet félhasználni, és kudarcot vallott az a próbálkozás, hogy kinyomozzák az összes Grassalkovich-leszármazottakat, elnyerendő a jóváhagyásukat ahhoz, hogy a telket eladják, és új helyen épüljön fel a színház. Az ügy néhány évre lekerült a napirendről, és amikor újra elő kellett venni, akkor már elmúlt a millennium. Összefoglalhatók-e úgy az előzmények, hogy alapvetően az épület korszerűtlensége és tűzveszélyessége miatt kényszerült rá a hivatali intézményrendszer forrásokat teremteni egy új színházra? Igen. Erre három út kínálkozott. A meglévő épület korszerűsítése, ezen a telken teljesen új színház emelése, vagy pedig új színház építése egy másik helyen. De nem szabad megfeledkezni a rentabilitás kérdéséről sem. Tudni kell, hogy az 1880-as évek Paulay Ede igazgatása alatt aranykora, egyik művészi csúcspontja volt a Nemzeti Színháznak. A színház ennek ellenére deficites volt, noha a kiváló társulat folyamatosan nagy közönségsikerrel játszott. Mégpedig azért volt deficites — a kortársak szerint —, mert kicsi volt a nézőtér befogadóképessége, mert a korszerűsítések után csak 850 (később kb. 1000) néző fért el. Évtizedeken keresztül élt az az elképzelés, hogy a Nemzeti Színház rentábilissá, önfenntartóvá tehető azáltal, ha a befogadóképességét kb. a másfélszeresére növelik, mert a társulat képes ekkora publikumot vonzani, és a nagyobb nézőszámból adódó több bevétel feleslegessé teheti az éves állami támogatást. Igy az építkezés költsége hosszabb távon megtérülne. Persze ez a számítás elég bizonytalan lábakon állt. Nem tudható, hogy mi lett volna a századfordulón, amikorra megjelent előbb a Vígszínház, majd más színházak konkurenciája, és a Nemzeti Színház megszűnt egyeduralkodó lenni a drámai műfajban. Tehát a rentabilitás és valamivel később a tűzveszélyesség: ez a két hajtóereje volt a próbálkozásoknak. Volt még néhány tényező, amiről érdemes beszélni. Amikor Szkalnitzky Antal átépítette a színházát az 1870-es években, akkor a Kiskörút felőli oldalára, illetőleg a színház és a Pannónia szálló közötti rövid szakaszra négyemeletes lakóházat épített, a Nemzeti Színházi Alap bérházát. Erre a bérházra, pontosabban a jövedelmére szüksége volt a színháznak, és hosszú ideig ez is hátráltatta az új építkezést, hiszen — elhagyva a régi helyet és eladva a meglévő ingatlant — elveszett volna a bérház jövedelme, mert arra nem lehetett számítani, hogy hasonló, bérházzal kombinált közös építkezésre kerülhet ismét sor. Már csak azért sem, mert Budapesten 1883 óta szabályrendelet írta elő, hogy színházat tűzbiztonsági okokból csak sza-