Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

KÉPÍRÓK VILÁGA - Cs. PLANK IBOLYA Fényképészműtermek Budapesten

Kozmata Ferenc műtermének rajza egy fényképtartó boríték hátlapján Magántulajdon „... legalább egy felvételre alkalmas hellyel és egy sötétkamrával kellett rendelkezni. " A műteremépítkezések első nagy „hulláma" idején — 1860 és 1870 között — az építkezők többsége szabadon álló, fachwerkes szerkezetű ideiglenes építményeket építtetett, de már ekkor megjelentek a manzárdszerű tetőtér-beépítések is. Ezek a félig ipari, félig művészi — de tisztán polgári — rendeltetésű műtermek kultúrtörténeti jelentőséggel is bírtak, hiszen szalonjaikat és felvételi termeiket a reformkortól kezdve a polgárok ezrei keresték föl. Látogatásuk hozzátartozott a városi élethez, mint ahogy a kávéházak és kisvendéglők miliője is elengedhetetlen része volt a kor polgári életformájának. A műteremépítkezések első ötven évében (1850-1900) a festett hátterek, az idealizáló tárgyak és beállítások divatja jellemezte a fotográfusok többségének a tevékenységét. A századfordulót megelőző évtized városfejlődésének eredményeként a több emeletes palota-f/.erű bérházak közül jó néhány már eredetileg is műterem-funkcióval épült. Ezeknek a tereknek leggyakoribb bérlői továbbra is a fényképészek maradtak, akik egyre nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy műtermük ne csupán munka-, hanem elegáns fogadóhely is legyen. Iparművészeti tárgyakkal, növényekkel, képekkel és bútorokkal igyekeztek megfelelő környezetet kialakítani a nagyközönség számára. Mivel a művész ismertsége a műterem helyszínével is összefüggött, a fényképészek igyekeztek a város legjobb és legelegánsabb kerületeiben megjelenni. A fejlődés másik vonalát a fotómechanikai sokszorosító eljárások elterjedése alapozta meg. Ennek köszönhetően a fényké-