Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - BERCZIK ÁRPÁD Egy photographus életéből

— „Nem — ön nem láthatja meg őt." „Mi? ön nem engedi?" — „Nem, én" ... „Úgy erőszakot használok." Hah! pompás egy gondolat jutott eszembe. — „Uram" ... szóltam titkolózva — „ez igen kényes ügy..." „Kényes ide, kényes oda." — „De hallgasson meg, az a nő, a ki ott van..." „Tehát mégis nő." — „Igen, de az — kedvesem" „Kedvese?" — kérdé, és oly szemtelenül végignézett rajtam, mintha el se akarta volna hinni. „Biztosít, hogy az?" — „Esküszöm." „Úgy nem nézek be, ily dolgokban a lovagiasság tiltja az interventiokat." — „Ön nemes férfi." — szóltam könnyebbülten. S ő már az ajtó felé indult, midőn — egy székre pillantva — azon fatális széken ... oh égi irgalom! nejének Shawlját pillantja meg, melyet az véletlenül elejthetett. El valék veszve. „S ez a kendő — ez a Shawl?" ordítá, mintha csak a felső c-t akarta volna kivágni, „hogy jött ide e kendő?" — „Ez a kendő — ez a ?" „Igen ez ez ..." — „De uram, — szóltam, — ez is az ő kendője." „Kié?" — „No azé a ki ott benn van." — Oly zavarban voltam, hogy szokásom ellenére azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy leány. „Tehát kedvese-e?" — „De kérem — uram." „Jó hogy tudom, meg fogom látni dulcineáját." — „Ez lehetetlen." „Előttem semmi sem az, s én parancsolom önnek — nyissa ki azon kamrát, különben szétmorzsolom, mint eddig photographust szét nem morzsoltak soha." — Igazi brazíliai! — „Nem tehetem." „Nem? úgy én teszem meg" — s azzal odarohan, kinyitja az ajtót és — férj és nő szemben állnak, — most kezdődött csak a vihar. „Mit keres itt asszonyom?" „Kedves férjem!"