Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - BERCZIK ÁRPÁD Egy photographus életéből

„Kedves, persze most kedves vagyok hűtlen! várjatok, ennek megadjátok az árát", — szólt tajtékzó ajakkal, s azzal megfogva nejét, ugy odapedertc a másik sarokba, mintha csak ott született volna. — „Ez a nő tehát kedvese?" — „Pardon, én azt nem állítám." „Ön még hazudni is mer?" — „De már kérem, ez tűi megy a határon." „Kedvese önnek feleségem?" — „Nem — de ..." „Most értem, e hűtlen nő kettőt, hármat is szeret, jól van, majd megtanítom én." „Irgalom!" ezt Laura sikítá. „Önt pedig fényképíró uram úgy ketté vágom, hogy sohse nyit több ateliert." — Kitelik tőle ... „Holnap itt kezdi." — Sohse siessen, nem sürgős. ... „S most jer velem asszony." Ez volt a tigris utolsó szava, előttem a világ kékbe, zöldbe folyt össze s nem láttam többé semmit — semmit. Másnap vártam tigrisemet azon nem alaptalan előérzetben, hogy én iszom meg a komédia levét, de biz ő nem jött. — Nagyon csodálkoztam. Csak harmadnap olvasám az újságokban, helybeli lapjainknak szeretetreméltó sajátságuk, hogy minden hírt két nappal később hoznak — „Egy sajnálatraméltó eset adta magát elő múlt csütörtökön. Z...y N...r úr párbajban Darázsi József urat veszélyesen megsebesíté, az indokokat még csak alig sejthetjük, a tettes külföldre menekült." Ennyit a lapok. Magánúton azonban megtudtam, hogy Nándor úr nem egyedül szökött meg, hanem — Laurával. Legyen aztán valaki photographus, mikor ilyen élményei vannak. Színházi Látcső, 1863. október 21.