Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)

„LEGYEN IRGALMAS, FÉNYKÉPÉSZ ÚR” - JUHÁSZ GYULA Fotográfiák

Tán elfakult, míg annyi éve ment el, Hogy engemet ringathatott a térdén, S tovább vánszorgott nyűgös életemmel. Ez ifjú arcon is, a szeme mélyén, Jövő ború felhője veti árnyát, S a szeme fénye bánatos lidércfény. A korai halál párkai várják, És én vagyok, sötét költő, fia, kin nem segít se asszony, se imádság. Az élet neuraszténia. Im itten egy régi daguerrotip kép: Petőfi a pipával Debrecenben, Magasztos és dicső költői ínség. Egy másikon széljárta köpenyegben Búcsúzik a szegény szülői háztól. E képeken oly sokszor elmerengtem. Boldog Petőfi, ki éhezve fázol, De végig melegít egy szent lidércláng, Egy forró hagymáz hírről és hazáról. S amíg mi többi, új, fájó poéták, Sebzett ideggel virrasztunk az éber Almok vak éjén, ő győzőn lenéz ránk. Ki elment idején, huszonhat évvel.