Orbis pictus – város-(fotó)-történet - Budapesti Negyed 5. (1997. tavasz)
KÉPVARÁZS - KOLTA MAGDOLNA Képmutogatók Pest-Budán
és kalandos utazásokat mutattak be laterna magicákkal. 12 Az egyszerű vásári vetítések a 18. század legvégén átadták helyüket a misztikum, a borzongás élményét nyújtó spektákulumoknak. A borzongatást kezdetben csak annyival próbálták fokozni, hogy a vetítő felület elé egy füstölőt helyeztek, s a gomolygó füstre vetítettek. Etienne Gaspard Robertson a Vendôme téri kapucinus kápolnában 1797-ben viszont már haláltáncot, szellemalakokat mutatott be. Találmánya, a phantasmagoria a 19. században egyre nagyobb népszerűségre tett szert, amikor a gyertyát felváltotta a petróleum-, majd a spirituszlámpa, vagyis lehetővé vált a nagyobb fényerejű, tehát hatásosabb vetités. A fantazmagória lényege, hogy egy viasszal vagy vízzel átitatott, finom, áttetsző textília mögül vetítettek, s a vetítő közelítésével, távolításával, bonyolult mozgatásával olyan hatást tudtak kelteni, mintha a vetített csontvázak, szellemek közelednének a nézőhöz, illetve távolodnának tőle. Robertson az olajégőt egy homorú tükörrel szerelte össze, objektívként kondenzortükröt és egy gyűjtőlencsét használt. Az egész szerkezetet egy kerekeken gördülő asztalra, a chariot-kocsira szerelte, ezt gördítette közelebb-távolabb a vászontól. A fényrekesznyílást huzalokkal szabályozta, ez változtatta a vásznon a világosságot/sötétséget. Mivel a kép körül teljesen fekete 13. David Robinson: i. m. 6-11. old. 14. Szilágyi G. Gábor: A kapucinus kápolna titka. Élet és Judomóny, 1990. 9. sz. is. Az 1850-es, 60-as években ezzel a módszerrel vetítettek szellemképeket a színházi előadásokon (többek között Molnár György Budai Népszínházában 1863-ban. M. Gy. [Molnár György]: A szellem-alakokról. Színházi látcső, 1863. augusztus volt a háttér, a kivetített alaknak nem volt környezete, a nézők úgy látták, hogy a levegőben lebeg, ráadásul a látvány távolságát sem tudták felbecsülni. A káprázatot a kápolna hangulata, a rafinált zenei aláfestés is fokozta. 14 Henry Langdon Childe már 1836-ban többszörös, sokszor négylcncsés vetítőket használt, áttűnő képeket vetített az egymás után működésbe hozott lencsékkel. Az így létrejövő ködképek (dissolving views) kettős vetítőszerkezetet igényeltek, amelyben az egyik lencse által vetített kép fokozatosan elhalványult, míg a másik lencsével sugárzott kép fokozatosan megerősödött. Az eltűnő és a helyére lépő képet egy ideig egyszerre lehetett látni, tehát alaktalan ködképpé olvadt össze. 15 Ezekben a mutatványokban a mágikus és a reális, a természeti színjáték és a teatralitás keveredett egymással, ami a romantika emberének egyik alapélménye volt. A műfaj a Nemzeti Színház színpadán is megjelent 1843-ban, amikor október 29. és november 20. között a híres mutatványos, Döbler mutatta be „optikai ködfátyol-képeit". A Regélő először október 22-i számában közli a hírt, hogy „Döbler Pestre, mégpedig a nemzeti színházba váratik anynyira elhírült phantasmagoriáival" 17 . 29-én pedig megérkeztét jelenti: „híres bűmutatványait... már elkezdette. A közönség tolakodva csődül ez érdekes látványokra" . A „többnyire bérletszűnéssel" adott 2.; A budai népszínház szellem-alakjai. 1863. augusztus 3.; A színpadi szellemek régebben. 1863. augusztus 4.; A budai szellemnlakok Bécsben, 1863. augusztus 23.) Ma diaporama néven művelik a műfajt. u. Később Budán is fellépett produkciójával. 17. Regélő Pesti Divatlap, 1843. október 22.34. sz. is Regélő Pesti Divatlap, 1843. október 29.35. sz.
