Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - SÁNTA GÁBOR „Vigasztal, ápol és eltakar"

menynek. „Gondolkozik-e a pesti ember azon - hívja fel a figyelmet -, hogy ízlésének, esztétikájának több-kevesebb meglevőségére milyen hatással van a modern kávéház! Erezte-e, hogy a modern kávéház (nagy általánosságok alapján mondom) kivált belőle olyan művészi asszociációkat, érzeteket, amelyekhez csak kiállításokon, képtárakban, nagyon is művészi ízléssel berendezett lakásokban szokott jutni?" Vagyis Iván Ede egészen máshová teszi a hangsúlyt a kávéház-kérdésben, mint említett kortársai. Amíg ők, írásaik kiragadott részletei alapján, úgy látják, hogy a budapestiek jelentős hányada azért jár oda, mert ott lenni jobb, mint otthon, addig Iván Ede elsősorban kultúrhelyet lát a kávéházban. II. Újkori fórum és agora „A kávéházak mindenütt a világon kultúrhelyek - írja Szini Gyula már idézett művében -, sőt azt lehet mondani, hogy magukhoz ragadták a római fórum és az athéni agora szerepét, nemcsak időtöltésre, hanem forgalomra, üzletre, pénzcserére és eszmecserére is." Ehhez néhány esztendő múltán, a háború miatti korlátozó intézkedéseken keseregve, hozzáteszi azt is, hogy „a kávéház Budapesten, ahol annyi szükséges és fontos közintézmény hiányzik, többi közt valóságos népakadémia és könyvtár volt. Orvos, ügyvéd, bíró, tanár, író pihenése közben átlapozhatta az újságok özönét, a folyóiratok tengerét, néhol 27. Szini Gyula: Irodalmi kávéházak. Nyugat, 1917. január 1. 111-116. p. még a lexikonokat is. A kávéháznak ez a kulturális oldala - amelynek ez a mai kávéház már alig tud megfelelni-, mindig érdekelt, márcsak azért is, mert a pesti kávéháznak elég tekintélyes irodalmi múltja 27 van." Hasonlóra gondolhatott Juhász Gyula is, amikor hét esztendő múltán a kávéházak haláláról írt. Állítását szűkebb pátriája egyik éppen bezárt kávéházával szemléltette: „Az Európa nem egyedül múlt ki, immár egyre több néhai kávéház előtt ballag el a régi Szeged mohikánja, csöndes szomorúsággal és kegyeletes emlékezéssel áldozván egykori biliárdpartik és vesézések, kapucinerek és folyóiratok, korsó sörök és parázs vitatkozások emlékezéseinek. Mert a régi kávéházban az égvilágon minden megvolt, A Pallas Nagy Lexicona és az Illustrated London News, a Mávmenetrend és a Gyógyászat, sőt én láttam olyan kávéházat, amely az Egyetemes Philológiat Közlönyt is járatta a Borászati Lapok mellett. Napjainkban a Szini Gyula emlegette „irodalmi múlt" az, amit a budapesti kávéházakkal kapcsolatban leginkább ismernek. Hogy ez vagy az a kávéház kinek volt törzshelye, hogy melyiknek mi volt az ételés italspecialitása, és hogy egyik-másik nevezetesebb lapot melyikben szerkesztették. A rendszeresen kávéházba járók, ázott élők többsége - bármilyen nyilvánvaló is volt számukra a kávéház-szükséglet számtalan szociális oka és pszichológiai következménye, - a századforduló éveiben is a társadalmi érintkezés lehetőségét látta e nagy múltú budapesti intézményekben. Meg28 Juhász Gyula: A kávéház halála. Szeged, 1924. február 17. 3-4. p.