Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

HELYEK ÉS TÖRTÉNET - SALY NOÉMI A Krisztinaváros és a Philadelphia

Színkörben vendégeskedő társulat műsorán Az ezred leánya, A Peleskei nótárius és a Fehér Othello után „május hó l-jén a Bányarém, n[ép]sz[ínmű]: 3 felv. és allegória" következett. Később megint: „1868 nyarán a budai krisztinavárosi színkörben a Bem apó darabot Molnár erősen reklamírozta. Délutánonkint a Szent Gellérthegy Budára néző oldaláról mozsárágyúkat (tarackot) sütögettetett. [...] Az előadásra összegyűjtötte mindazokat az életben lévő negyvennyolcas honvédeket, akik csak vállalkoztak s napidíj mellett szerepeltette őket. Érdekes volt látni, hogy a színpadi 1848 is mennyire megvillogtatta szemeiket s mily hősies lelkesedéssel rohantak be a színkör tágas udvaráról a nyitott színpadra, melynek hátterét a Gellérthegy képezte, a színpad elején pedig sodrony volt átvezetve; de még így is majd belerohantak a zenekarba. [...] ágyúztunk, ropogtunk, puffogtunk, trombitáltunk, ordítottunk, egészen fölkavartuk a Krisztinaváros csöndes svábjait, amikor bevettük Szebent. Már előbb jött társulatunkhoz egy feltűnően szép lány. [A darabban] a fiúnak egyszer át is kellett ölelnie a lány derekát... s ez meg is történt. [...] Jelenetünk után a fiú nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze: »Ejnye, de kellemes ölelés volt ez! « (A fiú persze én voltam) Erre ő így szólt: »Nem vagyok befuzve« [...] Karban is kellett neki énekelni, de zenei hallása csekély, énekhangja semmi, úgyannyira, hogy Víg i Bános Tibor: Regény a pesti színházakról. Bp., 1973.210., 468. p.; Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpfltn Aladár. Bp., 1929. Károly karmester kétségbeesve fogta be füleit: »Jesszusz, die Jaszai!«" Tizenegy nappal később Kassai Vidor megkérte Jászai Mari kezét. Itt vajon, a Krisztinában? Szeben bevétele után? Csillagos nyári estén a Horváth-kert legendás narancs- és citromfái alatt, vagy szemben, a középkori budai zsidótemető hajdani és a „Fila" majdani helyén álló sörkert egyik kockás abroszos asztalánál? 1861-ben felépült ugyan a budai Népszínház a Lánchíd hídfőjénél, de 1870-ben már le is bontották. A Horváth-kerti színkör azonban állt. 1870-ben Aradi Gerő, 1871-ben Latabár Endre magyar színtársulata bukott meg benne. Ide érkezett a temesvári színészekkel Krecsányi Ignác „1883. év június hó 5-én a reggeli vonattal [...]. Legelőször a színkörbe mentem. Azaz, hogy nem színkörbe, hanem egy ütött-kopott, rozzant granáriumba jutottam, körülbelül olyanba, amilyenbe a szántóvető s egyéb gazdasági eszközöket szokták elhelyezni. A nagy, tágas udvart fölverte a csalán, szamártövis, útilapu és katángkóró. Az útilaput alkalmasint elődjeim talpára növesztették. Én is kiszemeltem saját részemre egy jó széles levelű, nagy párt. [...] A nézőtéren az ablakok nagy része körös-körül betörve. Ezeken keresztül, a belül mennyezetlen tetőzet alatt a verebek ütöttek tanyát. S eltekintve attól, hogy a földszint korhadt, festett deszkákból álló ülőhelyeit látogató-jegyeikkel ugyancsak sűrűn elcsúfították, kora reggeltől késő estig olyan sipogó, csiripelő hangversenyt 7. Kassai Vidor Emlékezései. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor. Bp., é. n. (1940). 242; 252. p.