Budapest, a kávéváros - Budapesti Negyed 12-13. (1996. nyár-ősz)

A KÁVÉHÁZ MINT „AKARAT ÉS KÉPZET" - WILHELM DROSTE Kávéház az Osztrák-Magyar Monarchiában

A KAVEHAZ MINT „AKARAT ES KÉPZET" Kávéház az Osztrák-Magyar Monarchiában Létező, mert történelmileg megvalósult utópia WILHELM DROSTE Most jut eszembe, hogy arcának egyetlen meghatározott részletét sem tudom felidézni. Csak arra emlékszem, ahogyan elment a kávéházi asztalok között. Már csak az alakját, a ruháját látom. Franz Kafka második levele Milena Jesenskához 1920 áprilisában Az Osztrák-Magyar Monarchia legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. Nemcsak sikerült átmentenie magát egészen napjainkig, hanem néhány helyen valóban használható is maradt. Legszeretetreméltóbb jele annak, hogy ez a furcsa birodalom erős, életteli tulajdonságokkal is rendelkezett. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom késői korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Úgy tűnt, a kávéház bizonyíték arra, hogy nagyon is lehetséges volna barátságosan egyesíteni a legkülönbözőbb rendeket és osztályokat, fajokat és nemeket, pártokat és nemzeteket egy teremben, anélkül, hogy ezzel kaput nyitnánk a polgárháborúnak és önpusztításnak. Itt szinte úgy tűnt, összeférnek azok, akik az utcán, és még inkább a számtalan csatatéren csak gyűlölni tudták egymást. A kávéházakkal a Monarchia teret teremtett magának. Olyan teret, melyben az idegenek elővigyázatosan körülszaglászhatták egymást, és ugyanakkor, ami összetartozott, szervesen egybekapcsolódhatott. Teret, melyben mindenféle találkozás létrejöhetett, teret, melyben távolságtartás és közeledés egyaránt lehetséges volt. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az OsztrákMagyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját. Tág, nagyvonalú termeiben, ha nem is békült össze, de legalább képes volt kapcsolatot teremteni