Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - NÉMETH LÁSZLÓ Bűn (regényrészlet)

Lajos e hívó kép elótt reménykedni kezdett, hogy talán mégsem a böllér­forma a betonmunkás. Lopva megkerülte a házat s a szétvált győzködőktől kérdezte meg, akik most a rúdcsomó két végére álltak. - Vodál úr? - mond­ták s az árok felé néztek. - Ott van ni. Vodál úr, keresik. - S már hívták előre a fekete embert. Két diószem pillantott Lajosra. - Mit akar tőlem, fiam? - Kérem a néném utasított ide, hogy munkát tetszik... - Nem tudta, hogy fejezze be az alázatos mondatot. Az ember jóakaratúan vizsgálta őt. ­Maga a Mariska testvéröccse? - Én, kérem... - Az ember még egy kicsit gyönyörködött benne, mintha a nénjének tartozott volna ezzel a barátságos szemlével, aztán a betonos ujjával megvakarta a fületövét. - Nincs nagy szerencséje, fiam. Alighanem sztrájk lesz s nekünk is le kell állnunk. De azért ne búsuljon, majd... - A meleg diószemével fejezte be a mondatát. ­Tudja mit, üljön itt le, mindjárt jön az építész úr, s aztán meglássuk. ­Megfogta a Lajos karját és megszorította. Lajos nem tehetett róla jólesett neki. (...) Déltájban megjött az építész; köpcös, tésztaarcú ember volt, a piszkos ráncokkal gyűrűzött ujjaiban friss kiadású újság. A vezető munká­sok hozzáléptek s olvasták, amit mutatott. Lopva a kisebbek is odaszivá­rogtak, Lajos is odaállt néhány lépésnyire. - Reggel már itt volt egy ember, - számolt be az egyik napszámos - s megkérdezte: „Maguk még dolgoz­nak?" Mondom, mi vidékiek vagyunk; ránk nem tartozik a sztrájk. „Nem? Azt csak maga gondolja" s elment. - Az ember örül, hogy munkához jut ­igyekezett az építész előtt kitüntetni magát egy másik - s ezek az izgágák elrontják. Persze a titkár uraknak benn a szakszervezetben megvan a fize­tésük, akár dolgozik a munkás, akár nem. - S mit érnek el? - bátorította az építész. - Ha még elérnének valamit, nem bánom. Minden kutya maga felé kapar. De elérnek huszonnégy fillér helyett huszonnyolcat s közben elvész tíz-húsz munkanap. Harmadéve is három hétig tartott a sztrájk. ­Azt tartják, - jegyezte meg Vodál kőmíves társa - hogy ami ház épül, annak úgyis fel kell épülnie s ilyenkor fertály előtt lehet legjobban megszorítani a vállalkozót. Sok új házban már ki van adva a lakás, abba a lakó be akar költözni... - ő maga sunyin sem nem helyeselte, sem nem kárhoztatta ezt a felfogást, de a többiek érezték, hogy az is bátorság, az építőmunkások tromfját így kivágni az építész előtt. Egy pillanatra titkos delej futott körbe az építész körül, a kárörvendő arcokat ellenséges gyűrűbe fogva. Egy sánta napszámos, aki Lajosnak már a betonkeverésnél is feltűnt, elvigyorodott: tetszett neki a lakók és a munkások közé került vállalkozók szorultsága. ­Maga azt hiszi, hogy a vállalkozó kártérítéssel tartozik ezért? - óvta a tekin­télyét az építész. A sztrájk az vis major. Arról senki sem tehet. A sánta, úgy látszik, megbánta előbbi gyönyörűségét, mert kárörömből hirtelen az el­lenkező hangulatba csapott. - A vállalkozókat nem lehet megfogni - mond-

Next

/
Oldalképek
Tartalom