Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - BABITS MIHÁLY Kártyavár (regényrészlet)

Hajók, kémények fehér, fekete színe. Por, széntörmelék, zsákok. Füst! Búcsúzó napfény. Avult köveken nagy vaskarikák piszkos ágya. A földön egy drótkötél számára való óriás faspulni, meztelen. Girbe fatörzsek, koromtól feketén, sivány folt füvek, keményre taposott, hepehupás talaj. Egy nagy gyár, gyárépületek csupasz falai, elfeketült, törött ablakokkal. De lentebb sejteni már, érezni a vizet, a Dunát, amint mossa, viszi le mindezt a sok piszkot a tengerbe, a Fekete-tengerbe! És túlnan, egy hegy, egy szép hegy a füst mögött, mintha Vezúv volna! És a zaj, tutulás! És micsoda szag! Micsoda bőrgyári szag! A járásbíró mindent meglátott, ahogy csak a most érkezett láthat, szítta, szürcsölte a benyomásokat, mint aki egy izgató italt, undok bár, nem tud abbahagyni. Otthon, Szakolcán, de Pesten is, évek óta nem látott annyit, mint most ez egy délután. A Megszokás, a Restség és a Kényelem, három jó testvér, lágyan befedték érzékeit, hogy a világból mennél kevesebb juthasson hozzájuk. Mert nem Szem volt ő ez életben, hanem Száj, aki csak érdekeit figyelte - és az érdekei egészen kicsiny, kis érdekek voltak. De most ezek, eddig oly tiszták és egyszerűek, belevesztek a jövőbe s e furcsa város zűrébe, s a szegény, kis hernyószáj kétségbeesetten csucsorodott e külső piszokba. S amint rálépett a csúnya, nagy hídra, a sziget felé, ahol ki tudja?-talán háza, saját háza s egész új élete rejlett a jövőben, úgy érezte, hogy a benyomásoknak e szemén, fülén, orrán betóduló sűrű árama megkapja, és magával ragadja a Ismeretlen felé, ahol panamás polgármesterek, hirtelen milliomossá lett zsidók, építkezések, üzletek, puha, élveteg zsidó asszonyok és érthetetlen tolongások várták. - A polgármester csakugyan itt jár - mondta Kovács Endre, és Partos, nagy bámulatára - mert nem gondolta, hogy Pest mellett ilyet lát - egy valóságos négylovas hintót pillantott meg jobbról a híd mellett. És sötét ruhás urak csoportja ácsorgott tovább. A sziget különben szintén nem volt valami üdítő látvány. Nagy kőkockák és heverő érccsövek nyomták szerte a szegény füvet, s monoton verő kalapácsolás hallatszott messzebbről. Az urak egy kerek medence előtt. Zöldes, békanyálas állott víz közepett, mintegy méternyire e talajvíz színétől, mélyre befúrt acélcsövek nyílásai. Az urak egyike magyarázott: - A csövek alsó vége - mondta - a Duna C pontján jóval alul van, s a lyukasztott alsó részét már az a tiszta, üde víz tölti be, amely a vízvezetéki csöveket fogja majd táplálni. Egy ily kerek medence, amint látni méltóztatik, az ekként befúrt acélcsövek egész kis csoportját foglalja magában. És