Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - BABITS MIHÁLY Kártyavár (regényrészlet)

jól is esett már neki, mert először volt Újvárosban, és mindeddig semmi csöndes, üdítő és szentimentális vonást nem bírt itt felfedezni. (...) A bíró szinte rémülettel nézett ki a térre, mely előtte nyúlt. Nagy, puszta térség volt: homokkupacok, kőhalmazok, mésztörmelékek hevertek rajta szerteszét. És a közepén pompázott egy torony, egy sohasem látott formájú és színű, idomtalan nagyságú bábeli torony, amely fönn hirtelen nekivastagodott, és megdöbbentő nagy fejet eresztett, erkéllyel és képtelen ablakokkal: egy víztorony. Az alacsony házak és üres telkek között szinte ez volt a világ legcsodálatosabb építménye, és Partos bírónak valóban gyermekkori fogalmait juttatta eszébe a babiloni építkezésekről. Meséskönyvekben vannak ilyen tornyok. A villamos félelmesen rázott: de Partos azért jól érezte magát, hogy megszabadult a fiú szemétől, és egy kicsit nyugodtan tűnődhet. A város centrumában, a hivatala közelében lesznek tán szebb helyek is; ott kell lakást keresni, mert Pestről bejárni naponta nagy strapa volna mégis. Kissé mosolygott a csalódásán. Otthon, Szakolcán, azzal vigasztalta a feleségét akinek hiúságát sértette, hogy nem pesti, csak Újvárosi áthelyezéssel dicsekedhetik barátnői közt -, hogy hiszen még szebb és urasabb így, nem Pesten lakni, hanem Pest mellett valahol, kertes házban talán, villatelepen: a gyerekeknek sem árt a jó levegő. Most látta csak, mennyire tévedett: hisz ez rosszabb Pestnél. (...) E pillanatban árny esett a papírra. - Pardon - szólalt meg előtte egy szőke bajszú, vörös képű, elhanyagolt külsejű úriember. - Nem Partos Kálmán úrhoz van szerencsém? - Én vagyok - felelte Partos kissé bizalmatlanul. A vöröses arc kordiális mosolyra szélesedett. - Szervusz - szólt nagy hangon az ismeretlen. - Nem emlékszel rám? Iskolatársak voltunk, Kovács Endre vagyok. - Hogyne, hogyne - felelt a jó Partos. - Ott ültél mindig a harmadik padban. Ejnye, ejnye, hogy nem ismertelek meg! Pedig emlegettelek, többször, a feleségemnek is beszéltem rólad. Ejnye, ejnye, nézze meg az ember! Hát te itt vagy Újvároson? - Én bizony rögtön megismertelek: nem változtál egy csöppet se, pajtás! Mintha csak most is ott ülnél az iskolapadban. Emlékszel még az öreg Gyilkosra? De hát mi szél hoz téged e sivatag helyre, hol még a madár se jár? (...) De ne beszéljünk erről: van-e már lakásod? Pesten fogsz lakni vagy Újvároson?