Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - TORMAY CÉCILE A régi ház (regényrészlet)

De a város megállt. (...) Ulwing Kristófnak ezek voltak a legnehezebb napjai. Rombadöntött régi házakat épített újra. Mégegyszer felépítette önmagát is és erősebbnek látszott, mint valaha. Körülötte az üzletemberek buktak és panaszkodtak. - El kell adni a telkeket, ilyen időben nem lehet tartani semmit, - mondották a vállalkozók és kérdően néztek Ulwing Kristófra. „Mit gondol a nagy ács?" De az ő tekintete mozdulatlan és hideg volt. Ulwing Kristóf csak akkor beszélt elsőnek, ha parancsolt, különben várt és figyelt. Este sokáig világos volt a zöld szoba ablaka. János Hubert és Füger Ágoston ott ültek a dudorosra párnázott karosszékekben. Szerényen a szögletben már ült Füger Ottó is és figyelt. - Rossz idők járnak - mondotta a kis könyvelő -, csak csődről hall az ember. - Egyik le, másik fel - dörmögte az építőmester -, nem kell kétségbe esni. - A forradalom előtt még várhatott jót az ember - mondotta János Hubert -, de a mostani idők... Az atyja a szavába vágott: - Ezeknek a dolgoknak is végük lesz. - Csak az a kérdés, nem végeznek-e ezek a dolgok előbb velünk? - Velem és a várossal nem! - mondotta az építőmester. - Hallja-e Füger, ami telek dobra kerül, azt meg kell venni. Az eladó házakat is meg kell venni. Tőkém is van, hitelem is. Össze kell vásárolni mindent. Öt év alatt rendbe hozom az egészet. (-) A régen száradó, felhalmozott fa között az egyik ács pipára gyújtott. Az építőmester épp akkor járta be a telepet. Egyszerre meglátta a kékes kis füstfelhőt a levegőben. A vér a fejébe tódult. Ököllel fenyegette meg az embert. Az ács rémülten verte ki a pipát és eltaposta az égő dohányt. Mellette egy legény, ijedtében ferdére kezdte bárdolni a szép, nagy tölgygerendát. Az öreg Ulwing arca sötétvörös lett a haragtól. Félrelökte a legényt és kikapta kezéből a szekercét. - Ide nézz! - kiáltotta olyan hangon, hogy körülötte mindenki abbahagyta a munkát. Aztán, mint egy fogoly acélmadár, lendülve emelkedett markában a szekerce. Szilánkok repültek. A tölgyfa urára ismert és hasadt a biztos akarat szerint. Ulwing Kristóf elfelejtett mindent. Melle lihegve szívta fel a tölgy szagát. Az átöröklött ősi ösztönök és mozdulatok, fiatalságának széles ereje, melyet félretolt a megfeszített szellemi munka és feleslegessé tett a jólét,