Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - TORMAY CÉCILE A régi ház (regényrészlet)

elemien ébredt fel benne. Csak a tölgynek a fája, csak ő volt a világon. És az emberek egy pillanatra újra látták a nagy ácsot, akinek a régi erejéről az öreg mesterek növekvő meséket mondtak a fiataloknak. Egy pillanatig látták, aztán valami történt. A felemelt szekerce kifordult a csontos kézből, gyámoltalanul billent át a levegőben. A földre esett. Az építőmester a homlokához kapott, mintha a szekerce odacsapódott volna és tántorogni kezdett lassan, rettentően úgy, mint mikor egy vén torony álltóhelyében meginog. (...) Szeme és a lezárt pillák közé egyszerre színek kerültek, kemény szín-szilánkok, melyek beleestek és nyomták a szemgolyót. Sárga foltok. Fekete karikák. Vörös cikázások... Aztán jó, pihentető erőtlenséget érzett, mint nagyon régen, mikor gyerek volt és az anyja a karjában vitte az ágy felé. És Sebastian testvér. És ők vándorolnak ketten, fáradtság nélkül, csendesen. Egy város látszik. Templomtornyok, házak, sok üres telek, melyekre ő fog építeni. (...) Ulwing Kristóf arcán valami átsuhant. - Harangoznak... Reggel van és harangoznak. Feszült rémülettel néztek rá mindannyian. Keze megfogózott a karosszékben. Felállt. János Hubert és Flórián kétoldalt tartották. - Eresszetek! - Ez a régi hangjának az árnyéka volt. Nem tudta, hogy már senki sem engedelmeskedik. - Építeni... építeni... - Álla egészen elferdült és a teste ijesztő erőfeszítéssel kiegyenesedett. A haldokló Ulwing Kristóf egy egész fejjel volt nagyobb az élőknél... Aztán, mintha belülről valaminő erő megcsavarta volna, félig megfordult önmaga körül. János Hubert és a szolga összegörnyedt a súlya alatt. Karjaik között halott volt az építőmester. Állva halt meg és megtört szemében benne maradt a tölgyek égő fájának a fénye. In: Tormay Cécile: A régi ház. Singer és Wolfner kiadása, Budapest, 1914.7-8.; 12-14.; 27-30.; 41.; 64-65.; 73-76.; 94-96,; 124-127.