Építők és építtetők - Budapesti Negyed 9. (1995. ősz)

METSZETEK - TORMAY CÉCILE A régi ház (regényrészlet)

Pestet. A város és Ulwing Kristóf együtt voltak kicsinyek és szegények és együtt emelkedtek, gazdagodtak és most együtt sebesültek meg. Szitkozódni kezdett, mint ácslegény korában. Körülötte nem látszott élet. Az utcákban semmi sem mozdult. Belakatolt boltok. Csukott kapuk. Nagy vesztőhely volt a város. A házak, mint halálraítéltek, lezárt szemmel tartották a mellüket és olyan magányosak voltak a balsorsban, mint az emberi végzetek. Most már mindenik ház csak magának élt, magának halt meg. Részvétlen ablakokban tükröződött az égő tetők fénye. Ragadós füst csúszott a falak mentén. Valamelyik parti templomban harangoztak. Ulwing Kristóf hideg szeme könnybelábadt a dühtől és fájdalomtól. Elnézett a kormos, omladozó házak felett. Hányat épített közülök. Mindanynyit szerette. Szánta őket, szánta önmagát... Csak egy pillanatig tartott. Aztán összeszorította az öklét, mintha a kitóduló erőt akarná visszatartani önmagában. Szüksége lesz rá! Karjában megvonaglottak az izmok, az agyvelejében érezte a vonaglásukat. Ha kell, elölről kezd el mindent. Még van idő. Még hosszú az élet. (...) A város is mintha megöregedett volna. Az emberek ezt is megszokták. Az emberek mindent megszoknak. Az utcákban császári tisztek jártak és feketeruhás, csendes asszonyok. Az ágyúzás nyomai lassan tünedeztek el. Egyedül az Ulwing-házon állt még mindég csonkán az oszlopember. János Hubert nem szerette ezt a rendetlenséget. - Pedig így marad - dörmögte az építőmester. Hogy miért, arról sohase beszélt. Egyszer két kis diák ment el az iroda nyitott ablaka előtt. „Ezen a régi házon is van egy honvéd", mondotta az egyik fiú. „Ez is háborúban volt". Ulwing Kristóf tolla megakadt a papíroson. Hát már régi háznak hívják az ő házát? Hol vannak azok, akik a fejüket rázták, mikor ő itt a sivatag parton, a futóhomokban építeni kezdett? Egy város nőtt fel azóta. Hány év előtt volt? Hány éves ő maga? Nem számlálta végig, félretette a gondolatot, mint ahogy az ember félreteszi azt, amit szórakozottságból vesz kezébe és igazában nem szeretne megnézni. Undorodott a megsemmisüléstől. Fellázadt ellene. Elkerült mindent, ami emlékeztette rá. Építeni! Építeni! Ezzel meg lehet ölni a halált. Házat építeni, az életet építeni. Terveket rajzolni. Hajlékot az életnek. Jövőt csinálni. Ettől megfiatalodik az ember.