Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ÉLET A KULTÚRÁBAN - MOLNÁR GÁL PÉTER A kaiábriász parti

1926-ban a Kis Komédiá-ban. A Révay utcai Folies Caprice akkor e néven működik. 1930-ban a Komédiá-ban. A Jókai tér 10. szám alatt. 1937-ben a Komédia Orfeum-ban. Ugyanott. A Jókai téren. Régi cég, régi vezetés, régi komikusok. Új cégérrel. Mivel mentegethető ennek a nagyon egyszerű egyfelvonásosnak térben és időben kiterjedt sikere? Két dologgal. A színésszel és a közönséggel. Amikor 1926-ban felújítják a Folies Caprice-ban („Spielt in einem kleinen Kaffehaus vor 30-40 Jahren"), a máskor elfojthatatlanul epés Nádas Sándor így áradozik: „Bizonyos rétegnek ez a kis darab az Ostrigás Micije, (!) Kaméliás Hölgye, Brasbound (!) kapitánya, éjjeli (!) menedékhelye. Klasszikus, örök érdeklődés kíséri... A viccek ugyan régi zsidó viccek lettek azóta, de hogyan mondják el a vicceket Steinhardt és Rott! Ez olyan, mint a káposzta szeggyel. Az is egy régi étek, de a Rozika tudja csinálni a legjobban... A kis Rottnál nincs jobb színész. A darab tele van durvaságokkal, s ő olyan finom, oly egyszerű, olyan klasszikus és felejthetetlen. Moissi, Pallenberg, Csortos, Hegedűs és Újházi mellé kell rakni a fotográfiáját, s nem tudom, hogy nem-e középre. Babérlevelek közé." (Pesti Futár, 1926. április 28.) Rott Sándort - aki Rothnak született 1868-ban - Oroszi és Leitner Henrik leszerződteti az éppen megnyíló Folies ( Caprice színpadára. Az apró termetű pályakezdő élete első szerepe Grün, a kibice kalábriász parti premierjén. Rott zsebében aláírt szerződés a csernovici színházhoz. Pesten marasztalja az Oroszi-ígérte hatvan forintos fizetség. „Az első előadás után Oroszi berontott az öltözőmbe és lelkendezve mondta: - Tévedtem! Magának nem hatvan forint, hanem száz forint a fizetése!" A társdirektor nem jótékonykodott. Rott megérte a pénzét. A kalábriász parti bemutatójának másnapján már népszerű színész. Az maradt színpadról való letiltása, „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" rendelkező 1939:IV. törvénycikk - az úgynevezett 2. zsidótörvény - bevezetése után is. Haláláig szerette a közönség. Istene kegyes volt a Kis Rottnak becézett nagy bohóchoz: nem ütötték agyon puskatussal, tarkón sem lőtték a Duna-parton, el sem gázosították. Polgári halállal halhatott meg 1942-ben. A költő és hírlapíró Kemény Simon, akitől elkonfiskálták az újságba írás lehetőségét, megörökítette Naplójában a komikus halálát: „1942. december 18. Rott Sándor, a régi-régi orfeumvilág rendkívüli tehetségű művésze meghalt (...) Maszkokkal, öltözködéssel, mozdulatokkal mindig új és új embert tudott formálni. Az emberek nagy tömegéből szedte ki alakjait, e furcsa, félszeg, tragikomikus figurákat, akik chapliniek voltak régen Chaplin előtt. A csehovi és gogoli figurák százait alkotta meg ez az áldott tehetségű művész, akinél több embert és jobban senki nem mulattatott magyar színpadon. A nagy színészek, a nagy művészek, a politikusok és az írók rajongtak érte. Minden hónapban megnézték új szerepében. Mindig jobb és mindig más volt, mint az előző darabban. Óriási megfigyelő-képessége volt, hogy azt a temérdek figurát össze tud-