Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

NEOLÓGIA ÉS ORTODOXIA - KARÁDY VIKTOR — PALÁSTI MÓNIKA Ecsetvonások a budapesti ortodoxiáról

lajdonos lányával s ezt követő átlépése az „önállók" kategóriájába, vagy a kisvállalkozás átadása a gyakran a családi vagy kliensi körhöz tartozó munkavállalónak. A két megfigyelt korszak adatai között is észlelhető egyébként valamelyes eltolódás a „polgári" rétegek javára, ami teljesen megfelel az össz-zsidóságon belül számontartott általános, s a polgárosodás irányába mutató történelmi mobilitási trendnek. Az eltérésekből világosan kirajzolódik a zsidóságra jellemző, ismét csak leghagyományosabb szakmai mobilitási modell, mely a meglévő (legtöbbször kereskedelmi eredetű) tőketípus gyarapításával és forgatásával jár, s kevésbé a szellemi jellegű befektetésekkel. Az igazolt műveltség (iskolázottság) szakmai gyümölcsöztetése láthatóan a neológiára jellemző inkább, hiszen az 1937-es összes házasodó zsidó férfi között az alkalmazott vagy szabadfoglalkozású szakértelmiségi réteg az összesnek közel harmadát teszi ki, ami pusztán a neológiára kivetítve még ennél is magasabb arányt jelent. (Az ortodox férjeknél ez az arány nem haladja meg az egyötödöt.) Feltűnő az összes 1937-es házasulónál a munkásréteg jelentős, egyharmadot is meghaladó képviselete. Finomabb elemzés segítségével (melynek adatbázisát más forrásból kellene összeállítani) ki lehetne mutatni, hogy a neológiához számított munkásság zömmel inkább a nagyipar vagy a kevésbé tradicionális nagykereskedelem alkalmazottja volt, ha nem is ugyanolyan megoszlásban, mint a nem-zsidó munkásosztály. Eredményeink tehát messzemenően igazolják, s egyben pontosítják az ortodoxia szakmai-gazdasági bázisáról alkotott közkeletű képet, mely a tradícióőrzést a gazdasági önállók egzisztenciájához s az ezektől függő munkás és alkalmazotti rétegek életmódjához mint objektív létfeltételhez kapcsolja. Ebben az összefüggésben talán az a leginkább figyelemre méltó, hogy az ortodox vallásossághoz való ragaszkodás a fővárosi nagypolgári önállók nem jelentéktelen részénél is megmaradt, egészen a világháborúk közötti korszakig bezárólag. A hagyományos nagytőkési és tulajdonosi státusz felé való mobilitás egyáltalán nem zárta ki tehát a felekezeti tradíciók szigorú tiszteletben tartását. Az ortodoxia társadalmi begyökerezettségére nézve fontos módosító jelzést szolgáltatnak a regionális eredetre és a lakóhelyre vonatkozó adataink. A következő táblázat az ortodoxia sajátosan erős vidéki begyökerezettségét példázza, vagyis azt, hogy a budapesti vallásos hagyományosság tulajdonképpen egy vidéki rokonnépesség nyúlványának tekinthető, amennyiben - fél évszázadon keresztül alig növekvő arányban - a fővárosi ortodox házasok (különösen a férfiak) meghatározó többsége vidékről vagy külföldről jövő bevándorló volt, sőt, nem jelentéktelen kisebbségük (a férfiaknak közel kétötöde) még a házasságkötés idején is vidéken lakott. Többféle kiegészítő vagy az előbbieket minősítő feltevést is valószínűsítenek ezek az adatok. Egyrészt azt sugallják, hogy a városi törzsökösség a neológia irányába mozdította el tendenciálisan még az ortodox beköltözők egy részét is. Tudjuk ugyanis, hogy az 1937-es házas népességnek (s az 1930-as népszámlálás által megragadott egész budapesti zsidó rokonnépes-