Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

ZSIDÓK A KOMMUNIZMUSBAN - DOKUMENTUM Losonczy Géza levele Révai Józsefhez 1949-ben

Dokumentum LOSONCZY GÉZA levele Révai Józsefnek 1949. július 14-én Kedves Józsi! Rákosi elvtárs telefonált a napokban, hogy érdeklődtél a Népművelés­ügyi Minisztérium szervezési munkájának állásáról, és arra kért, hogy tájé­koztassalak Téged a helyzetről. Emlékszel, hogy még abban az időben, amikor elutaztál, felállítottunk egy minisztériumot szervező bizottságot, amelynek tagjai voltak egyebek között azoknak a főosztályoknak, illetve hivataloknak a vezetői is, amelyek át fognak kerülni a minisztériumba. Ennek a bizottságnak az volt a felada­ta, hogy vázlatos tervet készítsen a minisztérium szervezeti felépítéséről. Ezt a munkáját a bizottság el is végezte. Az általa elkészített javaslatnak azonban - mint előre látható volt - az volt a gyengéje, hogy a bizottságban hangadó főosztályvezetők, illetve hivatal vezetők a tervet túlságosan a saját testükre szabták. Amikor a vázlatos tervvel elkészültünk, akkor a Káder­osztállyal egyetértésben javaslatokat dolgoztunk ki a főosztályvezetők sze­mélyére vonatkozóan. Én ezt a tervet megmutattam Rákosi elvtársnak ­nem azért, mintha magam hibátlannak gondoltam volna mind a szervezeti felépítést, mind pedig a személyi javaslatokat, hanem főként azért, hogy kritikájából támpontokat nyerjek a további munkára. Rákosi elvtárs a szervezeti felépítést nagyjában-egészében helyeselte, a káderpolitikát azonban gyökeresen helytelenítette. Az említett terv sze­rint a minisztérium 3 csoportfőnökségre oszlott volna. Szirmai István, aki­ről Kiss Károly már abban az időben rebesgette, hogy nem lesz sokáig a Szervező Bizottság titkára, lett volna az egyik csoportfőnök, mégpedig az elnöki és gazdasági ügyek főnöke. Vásárhelyi M iklós a másik csoportfőnök, mégpedig a sajtó, rádió, film és színházi ügyeké. Kende István a harmadik, mégpedig az irodalmi, képzőművészeti, zenei, könyv és szabadművelődési ügyeké. Salát, Vértest és Antalnét már ez a terv sem javasolta volna főosz­tályvezetőnek a minisztériumba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom