Zsidók Budapesten - Budapesti Negyed 8. (1995. nyár)

VÉSZKORSZAK - MAJSAI TAMÁS „Bíborosok és püspökök a zsidómentés barikádharcában"

jában ez a közeg bizonyult - abszolút számokban gondolkozva - az egyik legeredményesebb életmentő szférának. Ennél talán kevésbé ismert viszont az, hogy a fenti általánosságokban nagyjábanegészében ki is merül az a konszenzus, amely az egyházaknak az 1944-es zsidó tragédia szempontjából játszott szerepe megítélésében az eltérő felfogások között tapasztalható. A véleménykülönbségek természetesen leginkább a szemléleti és az ezzel szoros összefüggésben álló értékelő kérdésekben nyilvánulnak meg. Hogy csak néhány jellegzetes elemüket említsük: Egyesek soknak, mi több, grandiózusnak, mások botrányosan kevésnek ítélik a Holocaust alatti humanitárius teljesítményüket; egyesek több, hovatovább abszolút, mások kevesebb megértéssel vannak az ún. körülményi kényszereknek az embermentés hatékonyságát befolyásoló magyarázatértéke iránt; egyesek végzetesnek és lényegszerűnek, mások a kritikai határon belül lévőnek, esetleg csak epizódszerűnek tekintik az egyházaknak az ellenforradalmi korszak antiszemita alapértékeivel való azonosulását, az általuk megjelenített ideológiának és a bibliai üzenetnek a nacionalista-antiszemita szellemiséggel való, évtizedeken át tartó érintkezését etc., s ennek megfelelően értékelik is e tényezőknek az 1944-es és a megelőző időszak alatti zsidó sorssal szembeni egyházi magatartásban játszott szerepét. E sorok írója nem kívánja véka alá rejteni abbéli véleményét, hogy az utóbb sorolt tényezők hallatlan erejű deszenzibilizáló hatást gyakoroltak a magyarországi keresztény egyházak Holocaust alatti segítő magatartására, s hogy a társadalom e nagy befolyással bíró közösségeinek a zsidóüldözés idején tanúsított elvi és gyakorlati viselkedésében a rendkívüliség jegyei még véletlenül sem fedezhetőek fel. Némileg sarkosan és másként fogalmazva: hogy az egyházak - legalábbis a rendelkezésükre álló segítő potenciál méreteihez viszonyítva - kevesebbet szinte akarva sem tehettek volna a Soah magyarországi áldozataiért, mint amit „fáradozásaik" eredményeként végül is tettek. Nem beszélve arról, hogy e tettek jelentős hányada szinte természetes velejárója is volt struktúráik működésének. Tudatában vagyunk persze annak, hogy egy ilyen súlyú kijelentés minimális mértékű komolyan vételéhez is elengedhetetlen előfeltétel a megfelelő dokumentálás, s hogy ehhez önmagában véve nem sokkal visz közelebb annak a további meggyőződésünknek a kifejezésre juttatása, hogy a Holocaust magyarországi fejezetének forrásai kimerítő bizonysággal szolgálnak megállapításunkhoz. A részletes elemzés mégsem lehet feladatunk e helyütt. Hogy véleményünket mégis megkockáztatjuk, annak sajátos oka van. Éspedig az a jelen munkában közreadott, méltán rendkívülinek nevezhető forrás, amely szinte a pars pro toto erejével ad felmentést minden további magyarázat alól. Mielőtt azonban a dokumentum közelebbi összefüggéseinek rövid ismertetésébe belefognánk, hadd ejtsünk néhány szót a fenti megállapítás által kiváltható ellenérzések egyik semmiképpen nem megkerülhető, s mondanivalónk szempontjából sem lényegtelen szeletéről. Arra a gyakran megszólaló, olykor csak látensen ott bujkáló kérdésre gondolunk,