A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

A HÁBORÚT KÖVETŐ ÚJJÁÉPÍTÉS ÉS A DEZINTEGRÁCIÓ ÚJABB KORSZAKA - ROBERT FISHMAN A külvárosok határán születő új amerikai város

idején teljesen bedugul. így Jim Bachnak körülbelül egy órába telik az út, míg régebben az expressz-busszal ötven perc alatt beért Manhattanbe. Bachék még most sem mulasztják el, hogy félévenként egyszer beutazzanak Manhattanbe, és egy napra a gyerekekkel elmenjenek múzeumba, vagy egy este színházba. Még mindig a New York Times-t járatják. De vannak barátaik, akik - ahogy mondják - tíz éve nem voltak a Városban. Mi a csudának? Jó állásuk van a közelben, bármire vágynak, megvehetik a tucatnyi kényelmes üzletközpont valamelyikében, a gyerekeik iskolába járhatnak, van jó orvosi ellátás, jogi tanácsadás - mindenhez hozzájuthatnak egy óra „hajtótávolságon" belül. Nem kell mást tenniük, csak beülni a kocsiba és vezetni. Bachék kitalált személyek, de West Nyack létező hely. Egyike annak a többszáz korábbi elővárosnak, amelyek anélkül, hogy igazából bárki észrevette volna, leválasztották magukat a nagyvárosról és új városokká nőttek össze. Nincsenek bennük felhőkarcolók, metró és a nagyváros más szimbolikus létesítményei, de a város majd minden funkcióját teljesítik. A „nagyváros" - ahogy azt Frank Lloyd Wright 1923-ban megjövendölte - „már nem modern többé." Bár kortársai semmibe vették előrejelzését a városi decentralizáció új koráról, mi láthatjuk, hogy Wright és néhány kortársa meglátta a nagy behemót, a központosított ipari metropolisz törékenységét, amely akkor a huszadik századi modernség megtestesítőjének tűnt. Az amerikai ipari forradalom vezető nagyvárosait, New Yorkkal és Chicagóval az élen, tartós létre tervezték. Jellemző formájuk, amelyet a 20-as években híres diagramjukon a chicagói szociológiai iskola tagjai, Robert E. Park és Ernest W. Burgess rögzítettek, ugyanazon logikát követte. A városmagban helyezkedett el a központi üzleti körzet, felhőkarcolóival a helyi gazdagság, a hatalom és a kifinomult ízlés szimbólumaként; ekörül volt a gyári övezet, a sűrűn beépített vasbeton-gyárak és zsúfolt munkáslakások régiója, és végül a külső részt a jómódú középosztályi elővárosok keskeny gyűrűje foglalta el. így néztek ki az ünnepelt amerikai nagyvárosok tele lehetőséggel és izgalommal -, amelyek a húszas évekig folyamatosan szívták magukba a vidéki népességet. De a modernizmus az állandó felfordulás és önpusztítás folyamata. Amikor a központosított metropolisz karrierje csúcsán volt, hatalmas társadalmi és gazdasági erők kezdtek hatni, elindítva a decentralizáció feltartóztathatatlan folyamatát, darabokra tépve azt a logikát, amely fenntartotta a nagyvárost, és szétosztva addigi, kizárólagosan birtokolt funkcióit az egész régióban. Az utolsó fél évszázad várostörténete ennek a folyamatnak a jegyzőkönyve. Felületesen ezt a folyamatot „az előváros felemelkedésének" nevezhetjük. Az előváros (suburb) kifejezést hallva azonban óhatatlanul az alvóvárosok jómódú és szűkkörű közösségeire gondolunk, amelyek először a századfordulón a New York állambeli Scarsdale-ben, a Chicago melletti North Shore-ban és más tizenkilencedik századi metropoliszok szélén alakultak ki. Ezeknek a városi élettől való előkelő viszszavonulásoknak a következményeként született meg a saját kertes családi ház mint a középosztályi lakóhely ideális mo-