A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
A HÁBORÚT KÖVETŐ ÚJJÁÉPÍTÉS ÉS A DEZINTEGRÁCIÓ ÚJABB KORSZAKA - ROBERT FISHMAN A külvárosok határán születő új amerikai város
delije. Ugyanígy alakúk ki a munkahelyére bejáró férj és a háziasszony feleség szerepe, mint a felső-középosztálybeli férfiak és nők követendő társadalmi modellje. De Scarsdale és társai a kiváltságosok övezetei voltak, ahonnan majdnem teljesen száműzték az ipart és a kereskedelmet, és ahonnan nemcsak a munkásosztály volt kizárva, de a kevésbé tehetős középosztály többsége is. A hagyományos előváros így egy elit-enklávé maradt, amely a munkahelyet és az alapvető szolgáltatásokat tekintve teljesen a nagyvárostól függött. 1945 óta - s különösen az utolsó két évtizedben - azonban elképesztő módon átalakult a városmag és az elővárosi perifiéria viszonya. Míg az elővárosi lét egykor kizárólag egy szűk elit számára kínált menedéket, az amerikai népszámlálási adatok szerint ma a népesség negyvenöt százaléka elővárosban él, szemben az 1950-es 23 százalékkal. Megengedve pontatlanságokat a népszámlálási hivatal módszereiben, majdnem biztos, hogy az amerikaiak többsége elővárosokban él. Körülbelül egyharmaduk maradt a nagyvárosokban. Még drámaibb az ipar és a kereskedelem elvándorlása a nagyvárosokból. 1980-ban az országos adatok szerint a munkások harmincnyolc százaléka járt be a munkahelyére egyik elővárosból a másikba, miközben csak a fele utazott - a korábban megszokott módon - az elővárosból a városba. A gyáripar „levette a terhet" a városok válláról; az „ipari park", ahogy szépelgő szóval csúfolják, a régi városi iparkörzetek helyett az amerikai gyáripar központja lett. A kereskedelem szintén csatlakozott az elvándorlókhoz. Míg egykor az itt élőknek nemigen volt más választásuk, mint a belvárosi áruházakban megvenni a ruhaneműt és a háztartáshoz szükséges árukat, most az országos kiskereskedelmi forgalom nagy részét az elővárosi üzletközpontok és áruházak bonyolítják le. Az utolsó két évtizedben a városi perifériák a belváros utolsó gazdasági bástyáját is bevették: az irodai munkahelyek számát tekintve is elhagyták a belső városrészeket. Napjainkban a hivatalok összterületének 57 százaléka a városokon kívül található. A tájba illesztett iroda-parkok és kutatóközpontok, amelyek az országos főutak mentén tarkállanak, a legfejlettebb technológiájú laboratóriumoknak és üzemeknek adnak otthont, az üzleti kreativitás és növekedés országos központjai. Az Inc. magazin, amely figyelemmel kíséri az új iparágak és gyárak születését, egy ez évi felmérésében arról számolt be, hogy „növekedés a peremvárosokban tapasztalható". A „csúcshelyek" („hot spots" ) listáját valószínűtlen módon olyan helyek vezetik, mint Manchester-Nashua New Hampshire-ben, West Palm Beach Floridában vagy az észak-karolinai Raleigh-Durnham. A korábbi elővárosok összetett, sokrétű gazdasága mostanra elérte a kritikus mértéket, mivel a szoiuáltatóipar legkülönfélébb vállalkozásai - a legkorszerűbb orvosi műszerekkel felszerelt kórházaktól az ínyenceknek fenntartott éttermeken át a jogi tanácsadó cégekig - a város peremén jöttek létre. Mindezek eredményeként a perifériák a városmag helyébe lépve a mai civilizáció szívévé váltak. Ezek a több funkciójú, huszadik század végi elővárosok már nem érthetők meg a régi alvó közösségek értelmében. Ok a város új típusát jelentik.
