A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa

esztétikum iránti érzéket." Az ilyen kor­ban, mondja Alberti, az emberek aktívan sportolnak - hisz a sport nem egyéb, mint „praktikus céloktól mentes technológia" ­avagy passzívan csodálják a vaudeville-ar­tisták „technikailag" tökéletesen begya­18 • korlott mozdulatait. S habár az efféle sza­badidős élmények lehetőséget nyújtanak arra, hogy általuk az emberek megszaba­duljanak egy egész heti kemény munka nyomasztó terhétől, egyszersmind meg­erősítik azon magatartásmintákat, amelye­ket az üzletek eladópultjai mögött vagy a hivatalokban beléjük plántáltak. A német szórakoztatóipar e kétarcúsága azután egé­szen a húszas évekig fennmarad, amikor is a „lányok" uniformizált, mechanikus bá­bumozgása a weimari éra közönsége szá­mára a modern kor „indusztriális esztéti­kumát" volt hivatott megtestesíteni. Akadtak azonban olyan írók is, akik sze­rint a vaudeville nem csupán arra szolgált, hogy feloldja a munkahelyek nyomasztó feszültségét s egyszersmind reprodukálja azok értékrendjét, ám ennél jóval általáno­sabb érvénnyel arra is, hogy a modernitás­élmény kifejezője legyen. Ezek a szerzők úgy vélik: a vaudeville nem más, mint a modern művészi formák kvintesszenciája, a nagyvárosi lét logikus és szükségszerű fo­lyománya. A modern nagyváros zajos for­gataga, szakadatlanul változó látvány- és hangeffektusai végül is szétporlasztják az ember tudatát, kikezdenek mindenfajta állandóságot és kontinuitást. Amint azt Ernst von Wolzogen, az első berlini kabaré 18. Artúr Moeller-Bruck: Das Variété (Berlin, 1902) - 22. o.; Vidor Ottmann, idézi Heinrich-Jost: AufinsMetropol, 64. o.; valamint Alberti: Die Chansonnière, 363. o. megalapítója írja: a vaudeville hallatlan népszerűsége „egy ideges, csapongó kor lelkének tükre, egy olyan koré, mely többé nem képes felüdülést találni a hagyomá­nyos műfajok szélesen hömpölygő szóára­datában. Mi, e mai kor gyermekei, már va­lamennyien áthangolódtunk, s csak a könnyed, aforisztikus, fülbemászó dalla­mokra vagyunk fogékonyak." 1900-ban Deutsche Chansons címmel dalgyűjtemény jelent meg, mely nagyban hozzájárult a születőben lévő új divat: a kabaré népsze­rűsítéséhez. Bevezetőjében Otto Julius Bierbaum ezt írja: „Korunk városlakójának immár vaudeville-idegzete van, és csak nagyritkán akad elég türelme, hogy érzé­kelését három hosszú órán át egyazon hangnemre állítva holmi nagyszabású drá­mai cselekményt kövessen figyelemmel. Amire ő vágyik, az a könnyed sokféleség­19 a varieté." A metropoliszok köznapi in­ger-együttesének mozaikszerű töredezett­sége és felfokozott intenzitása oly mérték­ben átalakította a modern városlakók érzé­kelési készségét, hogy többé képtelenek voltak a hagyományos drámai előadás által megkövetelt folyamatos figyelem-össz­pontosításra. A színpadon megjelenő világ így hovatovább éppoly sokféle, egymástól független formát volt kénytelen magára öl­teni, akárcsak a modern metropolisz köz­napi képe a maga eleven utcáival, tarka üz­leteivel és hivatalaival. Ezek az érvek, úgy tűnik, nagyon is egy­becsengenek Simmelnek a nagyvárosi lé­lekről s annak fogyasztói kísértéseiről 19. Wolzogen a Wossische leitung 1900. okt. 31-i számában; továb­bá az Otto Julius Bierbaum szerk. Deutsche Chansons (Bretti-üeáer) 3. kiad. (Berlin, 1901) Xl-Xllo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom