A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa

gyasztói javak e káprázatos aurája. Amint Eloesser írja: „Erkölcsi szempontból, meglehet, nem éppen helyénvaló, hogy legfőképp gyermekeink számára manapság nincs vonzóbb és tiszteletreméltóbb látvány a nagyáruházak csarnokainál. Ifjúságunk mindegyre sóvár áhítattal zarándokol korunk e selyem és arany idolokkal dúsan megrakott templomaiba." Ugyanerről Walter Benjamin - századforduló környéki, berlini gyermekkorát felidézve - így ír: „E korai esztendőkben a 'város' számomra egyet jelentett, a 'bevásárlóutak' színpadi külsőségeivel (...) Varázslatosan csillogó portékák áthatolhatatlan hegylánca, titokzatos barlangrendszere - 'Berlin' mindöszsze ennyi volt még a szememben."

5 A kommerciális bőség és sokféleség efféle élményei - melyek hatása alól a felnőttek éppúgy nem mentesülhettek, mint a gyerekek - végül is jelentős mértékben formálták a modern metropolisz-lét sajátos életérzését, amelyből utóbb a kabaré is megszületett. Scheffler szerint „a modern metropolisz {Grossstadt) meghatározásakor nem annyira a lakosság lélekszáma, mint inkább a nagyvárosi szellem {Grossstadtgeist) megléte vagy hiánya a döntő." Az, aki e szellemet a legmélyebben és legátfogóbban tanulmányozta, Georg Simmel volt, akinek a modern világ szociális interakcióiról, az üzlet és a kultúra összefüggéseiről szóló értekezéseit éppen saját, a birodalmi Berlin5. Leo Colze: Berliner Warenhäuser (Lipcse, 1908) - 9. o.; Franz Hessel: f/n Flaneur in Berlin (1929 - újabb kiadása: Berlin, 1984) - 32-33. o., Eloesser: „Unter den Linden" (1911 ) in: Strasse meiner Jugend-53.0., továbbá Walter Benjamin: Berliner Chronik (Frankfurt am Main, 1970) - 79. o. Ld. még: Julius Posener: Berlin auf dem ben eltöltött élete közvetlen tapasztalatai inspirálták. Simmel írásaiban minduntalan kiemeli, hogy „Berlin nagyvárosból világvárossá {von der Grossstadt zur Weltstadt) emelkedése a századforduló táján és az azt követő években egybeesik saját személyiségem legintenzívebb és legáltalánosabb fejlődési szakaszával", továbbá hogy „mindazon sajátos eredmények, amelyeket ezen évtizedek során elértem, kétségkívül a legszorosabb szálakkal kötődnek a korabeli Berlin szellemi légköréhez." Simmel a maga korában rendkívül népszerű volt mind az egyetemi ifjúság, mind a szélesebben vett művelt olvasóközönség körében, s tanulmányai nem egy esetben máig a legmélyrehatóbb elemzését nyújtják a modern társadalom és kultúra alapkérdéseinek. „A nagyváros és a szellemi élet"

6 című, 1903-ban írott nevezetes művében megállapítja, hogy a nagyvárosban élő ember „pszichés alapját ama felfokozott idegi érzékenység képezi, mely a külső és belső impulzusok sebes és megszakítatlan egymásutánja nyomán alakul ki." A kisvárosi élet „lassúbb és egysíkúbb, hagyományos ritmusával" szemben a modern metropolisz minden pillanatban szenzációk szédítő özönével szembesíti lakóit. „Az utca élménye, a munka, a gazdasági és társadalmi élet lázas irama és sokfélesége" az egyének tudatát mindinkább egy sajátosan modern, nagyvárosi mintára gyúrja át, egyszersmind egy viselkedéstípust is kialakítván, melyet Wege zu einer neuen Architektur: Das leitalter Wilhelms II (München, 19791- 453-474.0. 6. Magyarul megjelent: Georg Simmel: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Budapest, 1973. Gondolat. 543-560. o. - a Budapesti Negyed szerk.