A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PETER JELAVICH A berlini kabaré mint a metropolisz-lét montázsa

Berlin: kozmopolita szellem, fogyasztás-kultusz és montázs Az első világháború küszöbére Berlin a második legerősebb ipari ország fővárosává, London és New York után a világ harmadik metropoliszává nőtte ki magát. Szédítő arányú változás volt ez egy olyan közösség életében, mely alig egy évszázada, a napóleoni háborúk idején még csupán 200.000 lelket számlált. A tizenkilencedik század első felében Berlin továbbra is elsődlegesen a porosz királyság adminisztratív székhelyének számított, azaz olyan városnak, amelyben az állam volt a legfőbb munkaadó. Az egykori kormányzat egyben látványos nyomot is hagyott a városképen, minthogy maga rendelte és finanszírozta azon neoklasszicista középületek sorát, melyeket ez idő tájt a kor kiváló építésze, Karl Friedrich Schinkel tervezett. Schinkel érett, elegáns stílusú alkotásai harmonikusan egészítették ki a város tizennyolcadik századi épület-együttesét, s nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Berlint a kortársak utóbb mint „Spree-parti Athént" {Spreeathen) emlegessék. Ez az elnevezés azonban, mely egyszersmind a város folyóparti fekvését is jelöli, nem csupán a klaszszicizáló építészeti jellegre, hanem egyben a tudományok és művészetek kultuszhelyére, az emberi tudásvágy kiemelt jelentőségére is utal. Hiszen a felvilágosodás idején Berlinben olyan szellemi nagyságok 1. Friedrich Hollaender: „Cabaret", in: Weltbühne, 1932. február 2. -169.0. 2. A Berlin modern történelmével foglalkozó munkák teljes felsorolása nyilván sokezer tételes, önálló bibliográfiát tenne ki. Korszerű, összefoglaló s egyben rendkívül olvasmányos áttekintésként ajánlható a vannak jelen, mint amilyen Gotthold Ephraim Lessing avagy Moses Mendelssohn, Nagy Frigyes pedig sok éven át Voltaire-t és La Mettrie-t látja vendégül Potsdam melletti kastélyában. Mértékadó intellektuális szerepet azonban igazából csak az 1810-ben, a Wilhelm von Humboldt által alapított egyetem révén vívott ki magának a város, hiszen annak már az első két évtizedében nem kisebb filozófusokkal dicsekedhet, mint Johann Gottlib Fichte, Friedrich Schleiermacher avagy Georg Wilhelm Friedrich Hegel. A múlt század végére mindebből már csak egy letűnt idill nosztalgikus emlékképe maradt. Miként azt Walter Rathenau 1899-ben írja: „A Spree-parti Athén halott - romjain egy Spree-parti Chicago sarjad lázas iramban." Hegel szelleméhez híven utólag mégis azt mondhatni: e majdani „Spreechicago" magva immár a neoklasszicista fénykor idején elvettetett. Poroszország belső vámtarifáinak 1818-as eltörlése, majd 1834-től a német vámunió fokozatos kiterjesztése új piacokat nyitott meg Berlin előtt, és elősegítette a város iparközponttá való fejlődését. A textil- és ruhaipar immár jó egy évszázada jelentős szerepet töltött be a porosz hadsereg egyenruhaellátásában, most azonban lehetőség nyílt ezen iparágak polgári tömegtermelésre való átállítására is. Hasonló gyors fejlődésnek indult a fémműipar, a gép- és mozdonygyártás is. A gazdasági, ipari fellendüléssel ugyanakkor Berlinben mind népesebbé Wolfgang Ribbe szerkesztette Beschichte Berlins (München, 1987) kétkötetes kiadványa, mely egyszersmind részletes bibliográfiát is tartalmaz. 3. Walter Rathenau név nélkül közölt írása: „Die schönste Stadt der WeT, Dielukunft, 26. évf. (1899) - 39. o.