A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - PAUL BOYER Az amerikai nagyvárosok erkölcsrendészeti reformjainak két arca

alkotnának oly módon, hogy mindegyikük „személyes felvigyázója és felelőse" lenne a város egy-egy meghatározott területének. Parkhurst Városőr Szövetsége (mint láttuk) részletes terveket dolgozott ki a nagyvárosi erkölcstelenség kinyomozására és megfékezésére, Benjamin Flower pedig a Civilisation's Inferno-ban arra buzdította mindazokat, akik hozzá hasonlóan aggódtak a nagyvárosok erkölcsi állapota miatt, hogy alakítsanak „összehangolt cselekvésre képes" helyi csoportokat. Bár - mint Flower kifejtette - e csoportok részint „csillapító" hatású intézkedésekre lennének hivatva (például kávéházakat építenének vagy ingyenes hangversenyeket rendeznének a nyomornegyedekben), ennél „sokkalta fontosabb" feladatuk az lenne, hogy kikutassák a nagyvárosi nyomor és erkölcstelenség forrásait, és megszervezzék ezek végleges kiirtását.' Mindezen tervek közös vonása volt az a meggyőződés, hogy az amerikai nagyvárosok „erkölcsi erőinek" össze kell fogniuk. A Városőr Szövetség arra törekszik - írta a szervezet titkára 1895-ben -, hogy „együttműködést" teremtsen „azon tisztességes fiatal polgárok között, akik szentül hiszik, hogy az ország külföldön született lakosait be lehet oltani amerikai ösztönzésekkel". Benjamin Flower azt hangoztatta, hogy a javasolt erkölcsvédő csoportoknak szigorúan megszervezett, félreérthetetlen hatalmi struktúrával kell rendelkezniük. A „tökéletes fegyelem" elérése érdekében minden újoncnak „feltétel 9. Flower i.m. 150,152. 10. Ibid. 149; William H. Tolman: Municipal Reform Movements in the United Stales (New Yak 1895) 198. nélküli engedelmességet kell fogadnia felettes tisztjei vagy az irányító testület tagjai iránt", s a fogadalom „éppoly kötelező érvényű lenne, mint bármely más fegyveres testületben".

10 Az In His Steps kissé eltérő látószögből tárgyalja a szerveződés fontosságát. Sheldon középosztálybeli hősei - akik kívülről nézve sikeresek ugyan, ám szenvednek az érzelmi meddőségtől és az erős társadalmi kötések hiányától - úgy oldják meg ezeket a problémákat, hogy csatlakoznak a „Mit tenne Jézus?"-társasághoz. Ez a társaság nem olyan tekintélyelvű ugyan, amint azt Flower ajánlotta, de tagjai azért határozottan megtalálják benne az érzelmi hevületet és azt a „kimondatlan testvéri szellemet, amelyhez hasonlót sohasem ismertek". Ahol csak összegyűlnek, „szabadon árad közöttük a közösségi szellem", s régóta szunnyadó érzelmek törnek föl belőlük. Legtöbb gyűlésük örömrivalgással végződik. E szorosan összetartó kis társaságnak a családénál és az egyházénál is magasabb hőfokú érzelmi fűtöttsége már-már ijesztő: „Vajon hová vezetheti ez őket? ... Oly sokáig éltek felszíni érzelmeikből, hogy csaknem elfeledkeztek az élet mélyforrásairól."" Az 1890-es évek városi erkölcsreformerei a szervezett, kollektív erőfeszítés fontosságát hangsúlyozva nem csupán arról tettek tanúságot, hogy mélyen átérzik a megfékezendő bűnök félelmetességét, hanem arról is, hogy mennyire a szívükön viselik a középosztály testi-lelki boldogu11. Sheldon i. m. 120,122,130. Vö. Paul S. Boyer: „In His Steps: A Reappraisal" in: American Quarterly, 23. sz. (1971 tavasz) 73-74.