A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)

PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - CHARLES E. G. MASTERMAN London élete - mai szemmel

helyen, mind kétségbeesetten küzdve önnön lakóterünkért. A laissez faire elve e téren tanulságos leckét adott mindannyiunknak: a magánvállalkozások ama egyenlőtlen, gátlástalan és ellenőrizetlen küzdelme, amely a tizenkilencedik század túlnyomó részét jellemezte, íme manapság csaknem elviselhetetlen terhet ró az utódnemzedékek vállára. Mindenünnen csak panaszszót hallani: növekvő lakbérek, a szűkös családi jövedelmek megrablása, elégtelen lakáskörülmények, a házak bérlakásokra, a bérlakások szobákra való felszabdalása, s végül e szobák további albérlőkkel vagy ágyrajárókkal történő telezsúfblása. Ez idő tájt Londonban csaknem egymillióan - Dél-Afrika fehér összlakosságát is jóval meghaladó számban! - élnek törvényellenes módon összezsúfolt körülmények közepette. E hatalmas tömeg pár hét alatt mindenestül utcára kerülne, ha a hatóságok netán ragaszkodnának az előírások következetes érvényesítéséhez. Hogy e számok egyéni sorsokra lefordítva valójában mit is jelentenek, arról csupán azok tanúskodhatnak, akik valaha is laktak e zsúfolt negyedek valamelyikében. Tizennégyen laknak egyetlen szűk szobát, egyikük fertőző himlős, egy másik kislány haldoklik éppen, holtteste majd egy álló héten át hever a szomszéd hálószobában; vagy épp egy másik sokgyermekes család, mely házról-házra járva egy dermesztő januári éjszakán végül kicsapatik az utcára, mert (bár még pénze is volna) nem talál magának albérletet - íme csak két kirívó, ám megtörtént eset e sorok írójának szűkebb személyes tapasztalatából. Ám a helyzet általános, átlagnépességre gyakorolt hatása e megindító egyedi példák nélkül is épp elég szembetűnő. A zsúfoltság kezdetben szobánként jelentkezik, majd az ennek felszámolását célzó, jószándékú hatósági kísérletek oda vezetnek, hogy rohamosan szétterül, s minden még üres helyet elárasztván immár egész negyedeket kerít hatalmába, míg végül a szapora igények nyomán rendre sok emeletes, gigantikus lakóépületek emelkednek. A gettó életének akár legfelületesebb tanulmányozója előtt sem maradhat rejtve a zsúfoltság kétféle hatása: ama fásultság és kimerültség, mely tömegnegyedeink utcanépét jellemzi, nemkülönben a vészes vérszegénység, mely legfőképp azon nagyvárosi gyermek feltűnő ismérve, ki egyedüli játszótérként a nehéz, elhasznált levegőjű utcákat veheti igénybe. Annak előtte, hogy az elmúlt fél évszázad során az egészséges vidéki lakosság beáramlott volna a városokba, az őshonos városi nép úgyszólván minden küzdelem nélkül találhatta meg helyét az életben. Mára azonban az elismertebb szakmák és munkahelyek zömét csaknem kivétel nélkül a hajdani betelepülők másodvagy harmadnemzedékéhez tartozók töltik be. Részint e hirtelen beáramlás sajátosságait tükrözve e legújabbkori népességtömörülés következményei máris megmutatkoznak, s a nagyvárosi és vidéki lakosság arányának további eltolódásával méginkább nyilvánvalóak lesznek. A halálozási arány ugyan valóban folyamatos csökkenést mutat, ám ez, úgy tűnik, sokkal inkább a hatékonyabb orvosi ellátásnak és gyógyszerhasználatnak tudható be, semmint a növekvő egészségnek és vitalitásnak. Az állástalanok manapság mind satnyább kondíciót mutatnak, s utódnemzedékeik szintúgy megöröklik vértelen és