A modern metropolisz - Budapesti Negyed 6-7. (1994. tél – 1995. tavasz)
PROBLÉMÁK ÉS LEHETŐSÉGEK A SZÁZADELŐN - CHARLES E. G. MASTERMAN London élete - mai szemmel
enervált testalkatukat. Szorosan összetömörült népességünk sorában tömegével pusztítanak a legkülönfélébb légző- és emésztőszervi megbetegedések. Ám azok, akik e hajlékokba bejáratosak, s kiváltképp azok, akik az itt élő gyermekek helyzetét személyes közelből ismerik, jónéhány más, kevésbé súlyos tünet krónikus jelenlétéről is számot adhatnak: az általános fáradékonyságról és ingerlékenységről, a kisebb-nagyobb emésztési zavarokról, idegi rendellenességekről, mely mind megannyi láthatatlan tétele annak a számlának, amiről a védett otthonok lakói még csak nem is tudnak, ám amit a modern városi élet könyörtelenül behajt a szegényeken. Múltbéli mulasztásaink mindezen következményeinek helyrehozatala Anglia legkiválóbb elméinek legkevesebb száz évnyi erőfeszítését igényli. Ám ez idő tájt e gyógyító erők, ha egyáltalán léteznek, legfeljebb szórványosan mutatkoznak. A felelős államférfiak rendre csak üres szólamokat hajtogatnak, a filantrópok kezüket tördelik, az értelmiség pedig holmi igazságosztó diktátorért epekedik. Mindeközben nyájas elégedettség fogadja, ha a körmükre égő probléma által tettekre ösztökélt közhivatalok netán négyezer embernek hajlékot biztosítanak egy négymilliós nagyvárosban - holott ezen éves keretnél a spontán üzleti terjeszkedés magában is jóval több hajlékot lerombol Londonszerte. Ráadásul pusztán a népesség természetes szaporulata is folytonosan tovább súlyosbítja a helyzetet. A város peremvidékén a magánvállalkozói önzés egyremásra hevenyészett munkástelepek sokaságát építi fel, melyek a jövőben éppoly elhanyagolt és akut problémát jelentenek majd, mint ez idő tájt a központi negyedek nyomortelepei. London - amint azt Lord Rosebery fáradhatatlanul igyekszik elménkbe vésni - a brit világbirodalom központja. ( Csakhogy a Birodalomépítő Ember életerejének állandó csökkenését az anyaország zsúfolt nagyvárosaiban aligha lesz majd képes bármi lázas és hektikus igyekezet pótolni a birodalom határszélein, annak érdekében, hogy a belső legyengülés folytán elkerülhetetlen hanyatlást valamiképp feltartóztassuk. A munkásnegyedek harmadik sajátos problémája az alkoholfogyasztás. Ezzel kapcsolatban megint csak széles körben elterjedt illúziókat találunk. A szegények ugyanis összességükben nem mondhatók iszákosoknak. A rendszeres kihágás csupán egy töredékükre jellemző, mely arányaiban eltörpül e mérhetetlen sokasághoz képest, jóllehet a legtöbb slum örökös szennye, a rendőrőrsök és kapitányságok gyakori jelentése s a szétdúlt családi otthonok tragédiái, melyek elszórtan szerte e sötét térségben minduntalan felbukkannak, talán túlságosan is látványos bizonyítékai e probléma meglétének. Ám az itteni lakosság túlnyomó része mindennek ellenére nagyon is józan életet folytat, s legfeljebb alkalmanként engedi meg magának, hogy kirúgjon a hámból: nemzeti ünnepeken, szilveszter éjen vagy más társas vigalmakon. Nem az alkalmi italozások, hanem a rendszeres ivás teszi a szeszfogyasztást nagyvárosaink társadalmi viszonyainak meghatározójává. Mert bár az engedélyezett italmérőhelyek számát csökkentették, az alkoholfogyasztás rendületlenül nő. A modern nagyvárosi élet sokféle szüksége
