A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - NAGY LAJOS Pincenapló (részletek)

egy-egy gyertyacsonk. Egyesek paraffinból, sztearinból csinálnak mécsest. Nem szegény kispolgárok a pince lakói, jól felszerelték magukat még idejében. Milyenek lehetnek azonban a viszonyok a proletárházakban? Mit esznek ott? Adnak-e társai annak valamicskét, akinek semmije sincs? És micsoda védettséget éreznek azok, akik földszintes házak pincéiben bújtak meg? Minderről semmit sem tudok. De amikor a repülőgép zúg felénk, ilyenekre már nem gondolhatok. (...) Eddig mégiscsak elviseltem ezt a pincét. Elkerült a betegség is. Nálunk senki sem betegedett meg súlyosabban. Nagy szerencse mindnyájunknak. Aki a pincében például tüdőgyulladást kap, annak vége. Akit gyomorfájás ér, az szenvedhet fogcsikorgatva, sem orvos, sem gyógyszer. Akinek a foga fáj, nem húzhatja ki. Aki megsebesül, isten tudja, meddig várhat orvosi segítségre, ámbár L. L., akit soha sem találok otthon, egész nap járja a pincéket, és látogatja a betegeket. Találkoztam vele végre, az utcán. Éppen a Nagymező utca egyik pincéjéből jött. Sérült lábat operált. Az operáció négy gyertya világánál folyt. A sérülés bombaszilánkból eredt. Mikor a beteghez hívták, annak már szörnyű állapotban volt a sebe. Fertőzött, rohadó sebből kellett a szilánkokat kiszedni és a gennyet kikaparni. A kötözés maga két óra hosszáig tartott. Azt is elmondta, hogy a napokban közelében robbant egy akna. A légnyomás a falhoz vágta, meg is sérült. Az irkám mindjárt megtelik. Akkor nincs mire írnom. Az óvóhely hangulata, mely eleinte csaknem idillikus volt egy kis túlzással mondva, most már napról napra kínosabb. Növekszenek a gyűlölködések, erős ellenséges indulatok fejlődnek ki. A hivatalos felsőbbségeink is mindinkább hatalmaskodnak, sőt modortalanok. Érdekes, hogy a legszelídebb emberek sem bírják sokáig a parancsolást. Valami idétlen agreszszió tör ki belőlük. Én iszonyodom attól, ha valaki parancsolhat nekem. Ma például robbanást hallottunk. Egy asszony beszaladt, és rémülten újságolta, hogy a lépcsőház összeomlott. Tévedett. Erre aztán az egyik parancsnokló rátámadt. Megint lehetett hallani a terrorizáló szót: rémhír. Az ijedtség váltja ki az emberekből az agressziót. Ez a lelki törvény különben a legmélyebb magyarázata mindannak, ami a világban ma történik. (...) Valaki lehozta a gramofonját, és vagy két órán át forgatott lemezeket, itt, a műhelyben. A nép jól szórakozott. Én utáltam ezeket a dalokat. Léha zene, léha szöveg. Az undorító pesti humor. Link humor. Szemlélet nyilvánul meg ezekben a dalokban és kuplékban, s azt kell hinnem, hogy ami mostanában történik, annak ez a szemlélet volt az ideológiai előkészítése.