A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - NAGY LAJOS Pincenapló (részletek)

Azért nem szúrjuk le késsel mi a nyilasokat, mert harminc esztendőn át ezt hallgattuk s énekeltük: „Pali, Pali, Palikám, fizesd ki a vacsorám." No, de ez elmélkedés, hagyom hát a fenébe. Mi lesz, ha fölkerülünk a napvilágra? Micsoda híreket kell majd hallanunk? Mik vesztek el? Mik pusztultak el? Mi eddig szerencsések voltunk, de hogyan éltek át ezer veszélyt mások? Jaj, csak kiszabadulnánk már a napvilágra! Milyen jó lenne nyugodtan sétálni a ligetben! Megvannak-e még a szép fák? Milyen jó lenne már este kávéházban ülni és olvasgatni, újságot, hadihírek nélkül. Milyen régóta gyötör engem az átkozott elsötétítés. Ha elűzték a németeket és a gyászmagyarokat, talán rögtön kivilágítják az utcákat. Este, világított utcán, veszélytelenül járni! Micsoda gyönyörűség! Ma nagy nehézségekkel elvégeztem a következő munkákat: megmosakodtam, felöltöztem, a ruhámat kikeféltem, vécén voltam. Mindez nehéz, alig elintézhető dolog. Például ruhát kefélni a lépcsőházban kell. Ezt különben már, úgy emlékszem, leírtam, illetve elsírtam. Nem szabály ez, de csak ennek van értelme, az óvóhelyen kívül elintézni a kételkedést. Az ember tehát felmegy a lépcsőházba, leveti a télikabátját meg a kabátját és a mellényét, no de nincs hova akasztani. A bal kézben kell a holmit tartani, s úgy simogatni, csapkodni a kefével. Igen, csakhogy már zúg a repülőgép is, lövöldöznek rá a közeli légelhárító ágyúk, lehet rohanni vissza a pincébe. Néhány perccel később újra kell kezdeni az egész manővert. Vagy például vécére menni. Alighogy kitettem a lábam az udvarra - mert a házmesterek lakásába akartam menni -, már megint zúgott a gép, és a közelben, így mondhatom, felrobbant az egész mindenség. Futni kellett a pincébe. (In: Nagy Lajos: Pincenapló. Hungária könyvkiadó, Budapest, 1945.13-16.; 20-22.; 41-42.; 80-81.; 87-88.)