A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
MÉLYBEN (függelék) - SALI EMIL Budapest közműrendszerei
hozták a csatornázatlansággal. 1871-80 között Pesten már 325 helyen végeztek csatornázással kapcsolatos munkálatokat. A városi vízmű megépítésével a vízhasználat is növekedett, s így a hagyományosnak tekinthető szennyvízelhelyczési módok már nem voltak alkalmazhatók. 1869-ben egy angol vállalkozó ajánlatot tett Pest főgyűjtőcsatornáinak megépítésére. Tervei szerint Pesten három egyesített rendszerű (azaz a szennyvizet és csapadékvizet egyazon szelvényben elvezető) főgyűjtőt kellene építeni, amelyek a Haller utca táján létesítendő gőzüzemű szivattyútelepre vezetik a vizeket. A tehermentesítés érdekében vészkiömlőket is tervezett a hálózaton. E terv és a későbbi tervek bírálatát a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1873 elején hozta nyilvánosságra. 1873-ban megkezdték az Ördög-árok alsó szakaszának beboltozását (1873. május 7-én az épülő boltozat beomlott és a romok alatt öt munkás lelte halálát). 1875. június 26-án katasztrofális zápor hullott a városra (4,5 óra alatt 106 mm, ezen belül 1 óra alatt 66 mm esett), amely óriási károkat okozva a már megépült szakaszt is elpusztította. Az Ördög-árok beboltozását 1877-ben fejezték be. Ugyancsak ez idő tájt készült Reitter Ferenc Budapest egész területére vonatkozó csatornázási terve is, amely részben hasznosította a korábbi évek főbb elképzeléseit. A már benyújtott és a később készült koncepciókon évekig vitáztak, s a végleges tervet 1891-ben fogadták el. A példamutató előrelátással meghatározott méretű főgyűjtők építését 1893-ban kezdték meg. 1910-ig a pesti oldalon több mint 26 km főgyűjtőt építettek, ezek közül is a mai Soroksári út alatt fekvő ún. Közös főgyűjtő a legjelentősebb 1,59 km-es hosszával, 480/450 cm belméretével (a szelvénye párizsi kétpadkás). A több mint 26 km főgyűjtőből további 20 km csatorna vízszintes vagy függőleges belmérete meghaladja a 200 cm-t, ezen belül több mint 6 km-é a 300 cm-t. Mivel a csatornahálózat főgyűjtői a befogadóhoz képest mélyebben érkeztek a Dunához (amelynek vízállása is közel 10 m-t ingadozik), az elvezetett vizet csak szivattyúzással lehetett a befogadóba vezetni. A pesti oldal első - és máig legnagyobb - szivattyútelepe 1889-93 között épült a Déli-összekötő vasúti hídtól délre eső területen. A telep szivattyúi 33 m 3 /s kapacitással gőzüzemre épültek, az elvezetett szenny- és csapadékvizet 40 m-re a mederbe nyúló (200 cm átmérőjű) vascső vezette a Dunába. Ezen felül ún. szabadkiömlő is épült, amely alacsony vízállásnál a csapadékvizek gravitációs kivezetését biztosította. A budai oldal csatornázása jóval később kezdődött, és gyakorlatilag nem fejeződött be, hiszen a Reitter Ferenc által „megálmodott" Duna-parti főgyűjtő máig nem épült meg. Óbuda főgyűjtőjét 1912-14 között építették a Bécsi út-Bokor utca nyomvonalon, míg a Zsigmond téri szivattyútelepet 1917-ben helyezték üzembe. 1913-45 között a főváros csatornázási viszonyait igyekeztek javítani, ennek keretében először a kelenföldi térség főgyűjtői épültek meg (1915-17), Németvölgy és a Sashegy északi oldalának főgyűjtője csak később, 1932-35 között valósult meg. A Kelenföldi szivattyútelepet a hálózatfejlesztéseket követően 1935-ben helyezték üzembe. A Ferencvárosi szivattyútelepet 1924-31 között gőzüzemről elektromos üzeműre állították át, és 1936-37-ben új ikerszelvényű, vasbetonból készült - a Duna sodorvonalába vezető kitorkollóművet is építettek. A főváros terjeszkedése újabb területek beépítésével járt, ezért szükségessé vált a Hungária körúton kívüli térség csatornázása is. Az ún. Rákosvölgyi főgyűjtőt 4,7 km hosszban (Rozsnyai út-Tahi út-Rákospatak utca nyomvonalon) 1927-33 között, a Béke utcai főgyűjtőt 1,5 km hosszban 1933-35 között, a Róbert Károly kőrút-Mexikói úti főgyűjtő egy részét 2,2 km hosszban 1938-42 között építették meg. 193644 között létesült a pesti oldal másik nagy szivattyútelepe, az angyalföldi.
