A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)
ILLEGALITÁSBAN - CSIZMADIA ERVIN A szamizdat szubkultúrája
kai véleménye, de nem szilárdult meg hasonlóan gondolkodó emberek politikai álláspontja. A vitaindító cikk „avantgardizmusa" annyiban érhető tetten, hogy a szerző „szeretné", ha az értelmiség tagolódna, föladná kompromisszumos magatartását, azaz végső soron valóban megfogalmaz egyfajta „fejlődési pályát", de nem mindenkiszámára. Kenedi a szamizdatota légüres térből való kitörés egyik lehetőségeként említi, amely jobb alternatíva a belső vagy a külső emigrációba vonulásnál. A szamizdat „intézményes megnyilatkozás" az elégedetlenség diffúz és „sokszorosan inadekvát megnyilatkozásaival" szemben. Az írásból pontosan rekonstruálható, hogy a koncepció expressis verbis semmiféle bolsevik elemet vagy kelet-európai küldetéstudatot nem tartalmaz, már csak azért sem, mert nem az egész értelmiség számára íródott. Ami miatt a vitapartnerek mégis bizonyos bolsevista jelleget, avantgardizmust stb. tulajdonítottak neki, az az írás érdekfölfogása, mondhatnánk úgy is: a direkt érdekképviselet. Az tehát, hogy egy mozgalom önmaga és a társadalom egy része között közvetlen kapcsolatot kíván teremteni; „mert vannak a társadalomban védelmet keresők, és jelenleg az értelmiségnek van arra lehetősége, hogy akár csak korlátozott fokú, de elfogulatlan közvélemény nyilvánosságát nyithassa meg ügyüknek. Mert nem egy szociológiailag körülhatárolható csoport létezik, amelyik nincs abban a helyzetben, hogy megfogalmazhatná létkérdéseit, s még kevésbé abban, hogy kívánalmait az információs 56. Kenedi János: A magyar demokratikus ellenzék válsága, In.: A halói és a leányka, Századvég Kiadó, 1992 eszközök felett rendelkező kiváltságosokhoz továbbíthatná." 54 A vitapartnerek közül egyedül Kende Péter utal rá, hogy szerinte nem fogadható el a politikának ez az érdekképviselettel azonosított fölfogása, mert „Nem attól lesz Magyarországon több demokrácia, hogv a különböző rétegérdekek tisztább és nyíltabb kifejezést nyernek." 57 Az elméletnek, programnak, cselekvésnek valamilyen társadalmi réteghez, csoporthoz rendelése ébresztett tehát félelmeket, az, hogy Kenedi bizonyos csoportok életmegnyilvánulásaiból közvetlenül próbálta levezetni a szükséges cselekvést, pontosabban életnyilvánulást látott ott is, ahol a vitapartnerek nem. A kritikákat tehát abból a szempontból jogosnak kell tekintenünk, hogy ez a fajta törekvés logikusan illeszkedik a volt marxista ifjaknak abba a „tradíciójába", hogy társadalmi címzetteket találjon a maga számára. Az emberi jogi gondolat 1976-77-es megjelenése után kétségkívül egyik lehetséges alternatívaként kínálkozott új társadalmi címzettek keresése, míg ezzel szemben - s ez ebben a vitában is kiderült — a másik alternatíva az volt, hogy egész egyszerűen nem érdemes címzetteket keresni és még kevésbé kreálni. Kenedi vitapartnerei a címzettkeresői attitűdben ismertek föl számukra nemkívánatos jegyeket. Kende kritikájával együtt is megértőbb volt: Kenedi írását a magyarországi politikai eszmélés lényegig hatoló dokumentumának tartotta. 57. Kenedi János: Mi az ördögöt fogunk csinálni? Id. mű, 133. o. 58. Uo. 154.0.
