Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)

MEGSZÁLLÓK - SPIRA GYÖRGY Haynau bemutatkozása

lésére május 27-én rendezett istentisztele­ten „nyugodtan és tetszéssel hallgatták, majd több ezer példányban ki is nyomatták a hitszónoklatot, amelyben az állt, hogy a királyok a népek szerencsétlenségei".) Haynau tehát már ideérkezésének nap­ján, július 19-én iszonyatos méretű hadi­sarcot vet ki az óbudai és a pesti zsidókra „ugyan megérdemlett büntetésükül, más községeknek pedig kellő óvatosságára": annyi egyenruházati cikk záros határidőn belül történő szállítására kötelezi őket ­mégpedig egyetemlegesen -, amennyiből csaknem egész seregét teljesen új ruhába öltöztethetné. A bosszúhadjárat megindulása Ilyen és hasonló intézkedések révén Haynauék nem pusztán - és nem is első­sorban - azért igyekeznek éreztetni harag­jukat a rebellisekkel, hogy kiéljék bosszú­vágyukat, hanem - mint maga Haynau is utal rá - azért is, hogy gondolkodóba ejt­senek mindenkit, aki továbbra sem tette le a fegyvert. S hogy főleg ez a szándék moz­gatja őket, kiviláglik abból, hogy minde­nekelőtt olyan emberek ellen lépnek fel percnyi haladék nélkül, akiket ez ideig nem sikerült kezükre keríteniök. így Gaál Eduárd már július 16-án meghagyja a pesti tanácsnak, hogy „Kossuth Lajos pártütő­nek e város kebelében találtató minden néven nevezendő ingó és ingatlan vagyo­nát zár alá vegye", majd a következő na­pokban hasonló zárlatot rendel el egy volt és egy jelenlegi magyar miniszter, a július 6. Ma: Múzeum és Károly körút. 1-én a honvédsereg főparancsnokává kine­vezett korábbi hadügyér, Mészáros Lázár altábornagy meg a májusban a külügymi­nisztérium élére került Batthyány Kázmér gróf ellen. S azután hasonló sorsra jut szá­mos olyan városi vezető is, aki nem várta be helyben, hogy a császáriak lesújtsanak rá, hanem még idejében elmenekült elő­lük. De kíméletesebb bánásmódban persze nem részesülnek azok a rebelliseknek el­könyvelt személyek sem, akik valamilyen megfontolásból idehaza maradtak. Tud­juk, őrizetbe veszik és vagyonzárlattal sújt­ják Rottenbillert; lefogják továbbá Lukács Lászlót, aki korábban a vezető pesti radi­kális lapok legtöbbjének a kiadója volt, s zár alá vetik az ő Ország úti 6 nyomdáját is. Letartóztatják azután - nem tudni, miért ­egy Nagy Híd utcai 7 divatáru-kereskedés tulajdonosának, Kern Teréziának a férjét, Kern Józsefet, valamint az egyik legtekin­télyesebb pesti nagykereskedőt, Weisz Bernát Ferencet, aki 1848-ban a Kossuth irányítására bízott pénzügyminisztérium egyik osztályának a vezetője lett, a főváros év eleji kiürítésekor azonban nem tartott a minisztériummal, hanem ehelyett munkát vállalt a bejövő császáriak által januárban ehelyütt létrehozott, úgynevezett kincs­tári igazgatóságon, most viszont olyan kép­telen gyanúba keveredik, hogy „nála ­mint az egyik ellenforradalmi irányzatú lap írja - sok aranya és ezüstje lenne Kossuth­nak letéve, sőt a korona és az ország cleno­diumai is". Igaz, őket kettejüket, kiderül­vén vétlenségük, 23-án már szabadlábra is helyezik. 7. Ma: Deák Ferenc utca.

Next

/
Oldalképek
Tartalom