Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)
A SZELLEM TEMPLOMA - SŐTÉR ISTVÁN Fellegjárás (regényrészlet)
jegyzeteiket. Aludni Dénes alig három-négy órára tért, napja állandó kábulat és gyönyör volt, a könyveket habzsolta. Kora hajnaltól késő éjjelig ült könyvei, jegyzetei mellett, váltogatta őket, mámorukkal be nem telt. (...) Komoran, aszketikusan élnek, tobzódásaik, tivornyáik oly súlyosak, elszántak, mint aszkéták vezeklései. Utálják, megvetik testüket; a magányos szobákban a por, a takarítás kietlen szagai, a szellőztetés kesernyés hidege rossz gondolatokat, káprázatokat szül, elégedetlenséget sugall; ilyenkor gondolnak kielégítetlen vágyaikra. Napokig, néha hetekig nem mozdulnak hazulról, a folyosón botorkálnak, a kertet úgy nézik, mint távoli, elérhetetlen tájat, mely közel ugyan, de tudják, hogy ösvényein nem fognak sétálni soha. A város úgy lóg előttük, mint egy festmény, melynek tornyait, lámpáit megérinthetik, így, utcáin, végighúzhatják ujjukat, megpöckölhetik a járókelők mását, és meg is elégszenek ennyivel. (...) Palotás Kornél körül összeverődnek délelőtt, és versekről, regényekről beszélnek, és még inkább a hősökről, hősnőkről, mintha élő személyek volnának azok, és naponta látnák Phaedrát, találkoznának Lafcadióval Bováryné feljön, és ágyukba búj, Swann meghívóját reggeli postájukban lelik; rímek, versütemek lebegnek körülöttük, tele a levegő irodalommal, tudománnyal. Egyikük verset ír, és nyelvtant, néha mindkettőt, és szerelmét a cseremisz növénynevekről írt tanulmányba önti, szövegkritikával fejezi ki csalódását. Az ibolyát, mit lánynak ad, másnap befűzi, elrejti egy súlyos mondatba az újlatin szótövekről. (...) Palotás Kornélt mindenki tisztelte a Kollégiumban, de ahogy e tisztelet sok barátot szerzett neki, úgy sokakat el is távolított tőle. Vandálék gúnyosan vállat vontak, mikor Palotás Kornél nevét kiejtette valaki előttük: e vállmozdulat „széplelket", „esztétát" jelenthetett. Magányos, remete hajlamú ifjú volt, korán őszülő fejjel, melyre a nők szerelmesen tekintettek: hideg, kék szemeit, finom kezeit nem győzték csodálni. Nem sportolt Vandái bokszütéseket mímelt előtte, fürdőnadrágját, tornafelszerelését, teniszütőit, súlyzóit, korcsolyáit előszeretettel hagyta heverni szeme előtt, mert tudta, hogy titokban bosszantja ez Kornélt. Ritkán mozdult ki hazulról, egy-egy kirándulásra nagy nehezen szánta el magát, és utána összetörten, komoran ült asztala mellett napokig. Otthonkedvelő ember volt, és szobájukat, melyet Mihállyal és két más társukkal osztott meg, kényelmessé, meleggé varázsolta. Oly jó volt Mihályhoz, mint egy anya, vigyázott rá, megfeddte, aggódón kísérte lépteit. De igen gyakran volt gúnyos, bántóan elutasító, ideges, sőt tapintatlan.