Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - SŐTÉR ISTVÁN Fellegjárás (regényrészlet)

Megtörtént, hogy egy színdarab, egy hangverseny után feldúltan jött haza: - Mennyi szép nőt láttam, most tudom csak, milyen örömöket mu­lasztok el; életünk múlik, és egyedül maradunk! - ő nem az élet élvezésére, nem boldogságra született, az mások, szerencsésebbek osztályrésze. Ilye­nek közé sorolta elsősorban Vandáit, sőt Mihályt is, kiben bízott, hogy aka­ratával, szívósságával legyőzi azt a varázst, mely „körüket" megüli. (...) Végeláthatatlan éjszakákon elemezték érzéseiket. Párolgó teáscsészék mellett ültek, francia könyvek hevertek az asztalokon - önelemző, önma­gukon tépelődő írókat szerettek, felsikoltottak a Domonique vagy az Amour, terre inconnue olvasása közben -, néha Ady egy versét taglalták, de legtöbbször a nőkről, a szerelem formáiról volt szó. Vitáik hosszasak és kegyetlenek voltak, gyakran ugrott fel valamelyik, és elrohant, becsapta maga mögött az ajtót. Ideges feszültségben éltek, szerelmi káprázatok gyö­törték őket, érzéseik, vágyaik közt kutattak, és hajnalig tartó beszélgetések során - melyekről úgy távoztak, mint testet-lelket ölő, vad dorbézolásokról - kéjesen tártak fel mindent, megrészegültek őszinteségüktől, tobzódtak fájdalmukban. Legtöbbjük félszeg volt, nem sok sikerről számolhatott be - Mihályt a viták heve elcsábította, figyelt, rosszmájúan, bizalmatlanul. (...) Ezekben az októberi hetekben mind kevesebbet találkozott Flóriánnal, alig-alig gondolt Méliuszra és Konstantinra. Vandálék Flóriánnal együtt csapongók, vadak voltak, duhaj lármájukkal felverték a Kollégiumot. Asz­talukon könyvek, kéziratok hevertek, megkezdett költemények, vogul szövegmagyarázatok, borosflaskák, tükör, nyakkendő, két piszkos gallér. Palotás Kornélék voltak a „franciásak" az „esztéták"! Mihály megdöbbe­néssel tapasztalta egy napon, hogy e finnyás szellemek tele vannak féle­lemmel, bizonytalansággal, mély és közös szégyen égeti őket. Nők jelen­létében zavartak, ügyetlenek voltak, határtalanul tisztelték, irigyelték a vakmerőket. Később gőg töltötte be őket, büszkék lettek különcségeikre, keresték a szokatlant, az értelem perverz játékait. János a lámpa porcelán ernyőjéhez érintette arcát: - Nem olyan, mint a női bőr? Sima, bársonyos, és mintha forróvá tenné valami belülről! Tetszett a játék, az ernyőt simogatták, tenyerüket végighúzták rajta. Mi­hály hasztalan küzdött ellenük, lassan cinkosuk lett, elsodorták, e forró, ideges légkörben már jól érezte magát. (In: Sőtér István: Fellegjárás. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977.24-29.; 48-51. Első kiadása 1939-ben jelent meg.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom