Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - SŐTÉR ISTVÁN Fellegjárás (regényrészlet)

Megtörtént, hogy egy színdarab, egy hangverseny után feldúltan jött haza: - Mennyi szép nőt láttam, most tudom csak, milyen örömöket mulasztok el; életünk múlik, és egyedül maradunk! - ő nem az élet élvezésére, nem boldogságra született, az mások, szerencsésebbek osztályrésze. Ilyenek közé sorolta elsősorban Vandáit, sőt Mihályt is, kiben bízott, hogy akaratával, szívósságával legyőzi azt a varázst, mely „körüket" megüli. (...) Végeláthatatlan éjszakákon elemezték érzéseiket. Párolgó teáscsészék mellett ültek, francia könyvek hevertek az asztalokon - önelemző, önmagukon tépelődő írókat szerettek, felsikoltottak a Domonique vagy az Amour, terre inconnue olvasása közben -, néha Ady egy versét taglalták, de legtöbbször a nőkről, a szerelem formáiról volt szó. Vitáik hosszasak és kegyetlenek voltak, gyakran ugrott fel valamelyik, és elrohant, becsapta maga mögött az ajtót. Ideges feszültségben éltek, szerelmi káprázatok gyötörték őket, érzéseik, vágyaik közt kutattak, és hajnalig tartó beszélgetések során - melyekről úgy távoztak, mint testet-lelket ölő, vad dorbézolásokról - kéjesen tártak fel mindent, megrészegültek őszinteségüktől, tobzódtak fájdalmukban. Legtöbbjük félszeg volt, nem sok sikerről számolhatott be - Mihályt a viták heve elcsábította, figyelt, rosszmájúan, bizalmatlanul. (...) Ezekben az októberi hetekben mind kevesebbet találkozott Flóriánnal, alig-alig gondolt Méliuszra és Konstantinra. Vandálék Flóriánnal együtt csapongók, vadak voltak, duhaj lármájukkal felverték a Kollégiumot. Asztalukon könyvek, kéziratok hevertek, megkezdett költemények, vogul szövegmagyarázatok, borosflaskák, tükör, nyakkendő, két piszkos gallér. Palotás Kornélék voltak a „franciásak" az „esztéták"! Mihály megdöbbenéssel tapasztalta egy napon, hogy e finnyás szellemek tele vannak félelemmel, bizonytalansággal, mély és közös szégyen égeti őket. Nők jelenlétében zavartak, ügyetlenek voltak, határtalanul tisztelték, irigyelték a vakmerőket. Később gőg töltötte be őket, büszkék lettek különcségeikre, keresték a szokatlant, az értelem perverz játékait. János a lámpa porcelán ernyőjéhez érintette arcát: - Nem olyan, mint a női bőr? Sima, bársonyos, és mintha forróvá tenné valami belülről! Tetszett a játék, az ernyőt simogatták, tenyerüket végighúzták rajta. Mihály hasztalan küzdött ellenük, lassan cinkosuk lett, elsodorták, e forró, ideges légkörben már jól érezte magát. (In: Sőtér István: Fellegjárás. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977.24-29.; 48-51. Első kiadása 1939-ben jelent meg.)