Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - LACZKO GÉZA Királyhágó (regényrészlet)

szerző, csak magyarul tudó és öt-hat nyelvet beszélő, vizsga-habzsolók, naphosszat egyetemen üldögélők, könyvtár-egerek, egyetem-kerülők, zongora-őrültek, tornász-bajnokok és opera-látogatók. Keresztmetszetben Magyarország egész társadalma a földtúró paraszttól a dzsentri miniszteri tanácsos fiáig. S voltak már köztük nagy nevek is: Korláth János, aki most jött haza Párizsból, ahol egy évig az École Normale Supérieure növendéke volt; Dorka Zoltán, aki az egyetem mellett a Zeneakadémiát is elvégezte s már mint az új magyar zene egyik bontakozó ígéretét ismerték; a Rómát járt Meredich Tibor, aki képzőművészeti tanulmányokat írt; a különös Szamos Dezső, aki franciául, angolul, finnül és vogulul beszélt s akinek egy finnugor nyelvészeti felfedezését már az egyetemen tanították; Széki Gyula, akitől az új magyar történelem megírását várták; Zólyom Győző, aki a fizikában már európai hírű fiatal tudós volt; öccse, Géza, geológiai tájfestő mind egyetemi tanárjelölt vagy már az is, a jövendő évtized szellemi élcsapatának kiválasztott tagjai. Szédítő volt már csak társalgásukat hallgatni, Korláth egyformán idézett Montaigne-ből és Szenczi Molnár Albertből; Dorka a helsingforsi egyetemi könyvtárból hozatott el magának egy ritka zenei könyvet, a Toscát elénekelte elejétől végig; Meredich La Rochefoucauld-t épp úgy ismerte, mint Brunelleschit; Szamos kívülről tudta Victor Hugo Nyomorultjainak meséjét, Verlaine-t úgy szavalta, mint a vogul medveénekeket eredetiben; Széki Anatole France specialista volt s meglepő dolgokat mesélt Rákóczi párizsi kártyabarlangjáról; mindenkinek volt valami szaktárgya, amelynek izgató apróságait csak ő tudta s amellett végig-végigszántott érdeklődése az emberi tudomány és művészet egész területén. S nem volt egyikük se szobatudós. Dorka minden este az Operában ült, Szamos egész napokat elbolyongott a budai hegyekben, Meredich táncos úri zsúrokra járt, mint apró Jókai-hősök, igazán egyként otthonosak voltak egyetemen, könyvtárban, kocsmában, tánc-parketten s a Dobogókő ösvényein. Szegény kis vidéki Lányi Dénes csak most látta meg, hogy mily kicsinyesen s mily szűk határok közt lötyögött eddigi élete. Mérhetetlen éhség fogta el tudomány, szépség és az élet sokoldalúsága iránt... (...) Persze ezeknek a szédítő gondolat- és benyomáskalandozásoknak bizonytalan egyensúlya megbomlott néha: egyszer a magolás ragadta el, máskor Verlaine-ből nem tudott kikászálódni napokig, ismét máskor a dorbézolás hínárjába keveredett bele, s ilyenkor nagy kétkedések és fáradtságok bénították meg hosszú időre. A szó szoros értelmében elvesztette